Antikorrupciós egyeztetés – legalább a látszatra adnak

Antikorrupciós egyeztetés – legalább a látszatra adnak

Szloboda Alíz, a Transparency International Magyaroszág közszektor programok vezetőjének bejegyzése:

Az antikorrupciós kormányprogram néhány intézkedésének előkészítésébe a kormány bevonja a civileket. Úgy és annyira, ahogyan és amennyire kedve tartja, és szüksége kívánja. Formai szempontból kifogástalanul, jól kommunikálhatóan. Persze a tartalom a lényeg. És nem is az egyeztetés tartalmáé, hanem a végeredményé. Bár a kettő összefügg.

Péntek délutánra újra egyeztetni hívták a kormánytisztviselők a civileket. A beszélgetés témája a Korrupció-megelőzési Program végrehajtásáról szóló tájékoztatás, illetve a program keretében megvalósuló kommunikációs kampány kreatív stratégiájának bemutatása.

Mi, civil szakértők pedig nagy számban, lelkesen jelentünk meg az egyeztetésen, ahogy az összes eddigin. A kormány az antikorrupciós kormányprogram áprilisi, illetve az OGP-hez történő csatlakozási szándék júliusi deklarálását követően igen döcögött a vállalások megvalósításával. Ha nagy erőkkel dolgoztak is, látszatja nem sok volt. Decemberben úgy tűnt, magasabb fordulatszámra kapcsolt az apparátus: bejelentették, hogy minden hónapban leülnek velünk, megkérdeznek, beavatnak, tájékoztatnak, komolyan vesznek, szóval bevonnak, együttműködnek. Mi civilek pedig elmegyünk, válaszolunk, részt veszünk, átgondoljuk, érvelünk, megírjuk, kidolgozzuk, elküldjük.

Legutóbb az etikai kódexekben célszerűen szabályozandó területekről a KIM által készített Zöld Könyv tervezetére, illetve a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) akciótervére adott a TI észrevételeket. Az OGP 2011-ben alakult nyolc ország részvételével, azóta számos ország csatlakozott. Célja átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzat megvalósítása, és a kormányzatok részéről olyan, a korrupció elleni fellépést elősegítő kötelezettségvállalások kezdeményezésének elérése, amelyeket akciótervbe foglalnak.

Ambivalensek az érzéseim. Havonta össze vagyunk ültetve, kérdezhetünk, együtt gondolkodhatunk, ötletelhetünk, tájékoztatnak minket. De arra, hogy melyik vállalás hogy halad, nincs sok ráhatásunk. Időnként fel-feltűnik egy-egy koncepció, tervezet, vitaanyag, ám a közigazgatási egyeztetések útvesztőiben (vagy ki tudja hol?) gyakran megakadnak a kormány egyes konkrét vállalásai.

Azért van eredmény is, hiszen például az OGP akciótervet a Kormány a szerdai ülésén elfogadta. (Bár az akciótervnek már október 15-én készen kellett volna lennie.) A társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag a civilek által tett javaslatcsomagból zsugorodott össze, ám hogy milyen észrevételek érkeztek a társadalmi egyeztetés során, és azokból, illetve az akciótervre a TI, a TASZ és a K-Monitor által legutóbb tett észrevételeiből mi lett figyelembe véve és mi nem (és miért nem), majd a Közlönyből kiderül vagy onnan sem.

Többször szóvá tettük, hogy az egyes témákhoz, anyagokhoz kapcsolódó javaslatokra, észrevételekre miért nem kapunk olyan írásbeli választ, amelyből kiderül, melyik javaslat miért nem lett elfogadva. A pénteki egyeztetésen hosszan és kimerítően kaptunk reagálást a Zöld Könyvre tett észrevételeinkre. Igaz, csak szóban. De a lényeg, hogy végre elkészült a várva-várt Zöld Könyv, és láthattuk, és véleményezhettük. És még reagáltak is az észrevételeinkre. Igaz, a Zöld Könyvnek már 2012. július 31-re el kellett volna készülnie. Igaz, talán hatékonyabb lett volna, ha már a tervezet elkészítésének fázisában be lettünk volna vonva.

De ne legyünk telhetetlenek. Örüljünk inkább együtt, hogy szakmai fórum jellegű, a korrupció-megelőzési programhoz kapcsolódó új honlap készül, vagy annak, hogy a Kormánynak több mint 100 millió forint áll rendelkezésére egy ütős, a korrupció szerteágazó problémáit valóban megvilágító kampány létrehozására. Bár a hozzászólók között akadt olyan is, aki úgy érezte, inkább egy óvodát kell építeni ebből a pénzből, hisszük, hogy a figyelemfelhívó kampánynak is legalább annyi haszna lesz. Csak jól kell csinálni. Nemcsak jól kommunikálható, kipipálható, hangzatos látszat-megoldásokkal, hanem valós eredmények felmutatásával. Mi ebben vagyunk partnerek.

Facebook Comments