Útmutató kamupártozóknak

Útmutató kamupártozóknak

A kormánypártok átláthatósági nagyágyúi, mások mellett Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, Németh Szilárd honvédelmi államtitkár és Kocsis Máté frakcióvezető jegyzik azt a törvénymódosítást, amely igencsak megnehezíti a kamupártozást. Aggódni azonban nem kell: a kormánypártok most sem hagynak egyetlen, közpénzből meggazdagodni vágyó polgárt sem az útszélén. A Transparency International Magyarország kamupárt útmutatója összegzi, hogy miként lehet majd csalni a 2022-es választási kampányban.

Feltételezzük, hogy az útmutatónkat olvasó közönség tisztában van azzal, mik is azok a kamupártok, és miért éri meg kamupártot alapítani. Ezért nem bíbelődünk holmi definíciós problémákkal, hanem rögvest a közepébe csapunk.

Mi a baj?

Kezdjük azzal, hogy a kormány 2017 őszén lopásgátló szabályokat vezetett be a kampányfinanszírozás területén. Például azt, hogy a szavazatok 1 százalékánál gyengébb választási eredményt elérő pártok kötelesek visszafizetni a kampánytámogatást. Meg azt, hogy ha a párt nem tud fizetni, akkor a vezető tisztségviselője a saját vagyonával is felel a kampánytámogatás visszatérítéséért. A hatás nem maradt el, a 2018-as választásokon alig hárommilliárd forintot lehetett elkamupártozni, szemben a 2014-es kampánnyal, amikor több mint 4,2 milliárdot sikerült lenyúlni.

Még nem tudni, hogy a kamupártpiac kiheverte-e egyáltalán ezt a csapást, máris itt az újabb szigorítás: 2022-ben nem kaphatnak majd kampánytámogatást azok a pártok és jelöltek, akik nem teljesítették a 2018-as kamupártozásból származó visszafizetési kötelezettségüket. Ördögi terv ez, amely arra kényszerítené a kamupártokat, hogy a 2018-ban nagy nehezen ellopott közpénz milliárdokat fizessék vissza. Máskülönben be sem nevezhetnek a 2022-es kamupártbajnokságra.

És a fekete leves még hátravan. Túl az ismételt kamupártozás tiltásán, a kormány még azt is elrendeli, hogy a pártok vezetőin túl valamennyi képviselőjelölt is a személyes vagyonával feleljen a kampánytámogatás visszafizetéséért. Ez a vég, nincsen épeszű magyar, aki e szabályok olvastán ne arra gondolna: a kamupártbiznisznek befellegzett.

Akkor miben reménykedjenek az egyszerű kamupártozók?

Őszintén? Ilyen drákói szigor láttán szinte semmiben. Elméletileg elképzelhető, hogy a választási szervek és az adóhatóság nem derítik fel az idei kamupártozás részleteit, és nem hoznak visszafizetésre kötelező döntéseket, vagy nem szereznek érvényt az ilyen döntéseiknek. Ebben az esetben a 2018-as kamupártosakat, az ismétlés megállapíthatóságának hiányában, nem lehet eltiltani attól, hogy 2022-ben újra szétkamupártozzák a választásokat. Ismerve azonban a Nemzeti Választási Iroda, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szorgalmát, szakértelmét és részrehajlástól mentes eljárását, felelősen gondolkodó kamupártoló erre nem spekulál.

Ha az érintettek valami csoda folytán idén mégis megúsznák a kamupártozást, akkor talán, de hangsúlyozottan csak talán, a 2022-es próbálkozók is bízhatnának abban, hogy elkerülik a tömlöcöt. Kérdés, hogy ez a halovány reménysugár elegendő-e ahhoz, hogy kellő számú versenyző nevezzen a kamupártvetélkedő 2022-es fordulójában. Erre, mármint a kellő számú versenyzőre csak akkor lehet számítani, ha eléggé sokan hisznek abban, hogy nem számít a törvények betűje, csak az, hogy a hatóságok érvényt szereznek-e a szabályoknak.

Van ennél lejjebb?

Bár a helyzet kétségtelenül elkeserítő, de lehetne ennél rosszabb. Belegondolni is szörnyű, de lehetne olyat is, hogy a pártok csak kincstári kártyán jutnak hozzá a kampánytámogatáshoz. Ezt a rémhorrort tetézhetné az, ha a pártok, hasonlóan az egyéni jelöltekhez, kötelesek lennének tételesen és szigorúan elszámolni a kampánykiadásaikkal. És ha ezt még lehet fokozni, nos, voltak itt olyan ötletek is, hogy a pártok még számlákat is legyenek kötelesek mellékelni, így igazolandó az elszámolásuk hitelességét.

Megértjük, ha ezeket a mondatokat olvasva többeket az ájulás kerülgetet. De nyugalom, ennyire azért nem kiábrándító a helyzet: a kampánytámogatás továbbra is készpénzben kerül a pártokhoz. Így van remény arra, hogy 2022-ben is milliárdjával lehet majd lenyúlni a közpénzeket, csak, biztos, ami biztos, jobb lesz kamupártszűzekkel nekifutni a négy év múlva megrendezendő nemzeti korrupciós derbinek.

 

Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója

 

Facebook Comments