Ma már nemcsak köztudomású a Microsoft magyarországi leányvállalatának korrupciós botránya, hanem büntetőeljárás is indult az államhatalmi szervezeteket érintő visszaélések ügyében. Ilyesmire egyre ritkábban kerül sor, ezért érdemes végignézni a Microsoft-ügy történéseit, hátha ezek ismeretében következtetni lehet az eljárás várható kimenetelére
Mi az, amiben biztosak lehetünk?
A Microsoft magyarországi leányvállalata és az egyesült államokbeli Redmondban működő anyacég idén nyáron peren kívüli egyezséget kötöttek az Egyesült Államok hatóságaival, amiben elismerték, hogy számos szabálytalanságot követtek el a magyarországi állami intézményekkel 2013 és 2015 között tető alá hozott üzletek sikere érdekében. A szabálytalanságok egy része a közbeszerzési előírások megszegésében nyilvánult meg, ilyen volt például a megrendelő állami szervek és a Microsoft termékeit értékesítő cégek összejátszása. Az összejátszás kiterjedt az árak előzetes egyeztetésére is, ami olyan módon történt, hogy az állami szervek bennfentes információt szivárogtattak ki arról, hogy mennyit tudnak informatikai termékek beszerzésére költeni. Ilyen információs előny birtokában nem kellett komoly versenyteljesítmény ahhoz, hogy a Microsoft termékeivel kereskedő viszonteladók nyerjék el az állami megrendeléseket, nem meglepő módon rendre az előzetesen megállapodott árakon. Bár az állami intézmények elvileg a listaárnál olcsóbban vásároltak Microsoft licenceket, a gyakorlatban ezek ál-kedvezmények voltak. A listaár és a közbeszerzések kijátszásával megállapodott tényleges beszerzési ár közötti különbségek valójában a magyar állami szerveknek juttatott szabálytalan kifizetéseket leplezték.
Mindez az USA igazságügyi szerveinek a vizsgálódása alapján derült ki, amit azért fontos észben tartani, nehogy bárki azt gondolja, hogy az elkövetők által előre eltervezett és üzemszerűen megvalósított korrupciót a magyar bűnüldözés tárta fel.
Kérdés, hogy a hazai korrupciós botrányokban már-már megszokott állami tétlenséget mennyiben befolyásolta az a körülmény, hogy több olyan főhatóság is vásárolt a Microsoft termékeiből, amelyiknek a korrupció elleni fellépés lenne a feladata. A rendőrségen és az adóhatóságon kívül az ügyészség, valamint az állami informatikai beszerzésekért felelős Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) is akkor szerzett be Microsoft szoftvereket, amikor a cég által elismert korrupciós hálózat működött. Kétes dicsőség, hogy az USA hatóságai a Microsofttal kötött egyezségben a kizárólagos állami tulajdonban lévő NISZ és a rendőrség példáján illusztrálták a magyar állam informatikai beszerzéseinek korrupciós modelljét. Vagyis ez a két intézmény nem egyszerűen rosszkor és rossz cégtől vásárolt Microsoft programokat, hanem részt vállalt a korrupt rendszer működtetésében.
A Microsoft és annak magyarországi leánya az USA kormányával kötött egyezségben nemcsak a felelősségét ismerte el, de összesen mintegy 25 millió dollár büntetés megfizetését is vállalták a 2013 és 2015 között megvalósult korrupcióért.
Mit tettek eddig a magyar hatóságok?
Ha a végén kezdjük a történetnek ezt a részét, akkor minden szép és jó, hiszen a nyomozó hatóságok végül büntetőeljárást indítottak.
Ha azonban az Egyesült Államok kormánya nem lép közbe, akkor a Microsoft-ügy is a hatóságok tétlensége folytán kivizsgálatlanul maradó és büntetlenül megúszható korrupciós botrányok sorát szaporítaná. Számos jel utal arra, hogy a magyar hatóságok ezúttal is alibizni akartak.
Ezt támasztja alá mindenekelőtt az a tény, hogy a nyomozás megindítására négy évvel az események után, a sajtóban megjelent számos feltáró írás – lásd például ezt, valamint ezt és ezt – valamint az USA hatóságai által nyilvánosságra hozott terhelő adatok ismeretében került sor. A rendőrség és az ügyészség tehát ezúttal sem törte össze magát.
Az egyezség nyilvánosságra kerülésétől, vagyis a korrupció letagadhatatlanná válásától az eljárás megkezdéséig vezető út sem volt sima. Július végén például a Fővárosi Főügyészség újságírói kérdésre válaszolva azt nyilatkozta, hogy a Microsoft-ügyben az „Amerikai Egyesült Államok hatóságai feljelentést nem tettek és a Fővárosi Főügyészséget semmilyen más módon sem keresték meg”. Magyarra fordítva ez a következőt jelenti: magunktól nem járunk el, és eddig senki nem szólt hozzánk, hogy kellene valamit tennünk, szóval hagyjatok minket békén. Megnyugtatónak Polt Péter legfőbb ügyész szintén újságírói kérdésre adott válaszát sem tekinthetjük, aki annyit mondott, hogy a „Legfőbb Ügyészség megkeresi az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát, hogy a Microsoft ügyben van-e a birtokukban bűncselekményre vonatkozó bármely olyan adat, amit rendelkezésre tudnak bocsátani, és amely alapján a magyar hatóságok el tudnak járni”. Közérthetően fogalmazva ez annyit tesz: értjük, hogy a tétlen várakozással nem takarózhatunk tovább, akkor most úgy teszünk, mintha semmi konkrétumot nem tudnánk, de azért körbekérdezünk, hátha másvalaki látott, hallott valamit.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pedig azzal az igen gyakran alkalmazott formulával próbálkozott be a nyár közepén tartott 140. kormányinfón, hogy a „magyar hatóságoknak semmilyen hivatalos tudomása nincsen” a Microsoft magyarországi korrupciós botrányáról. Világosabban: nincsen itt semmi látnivaló, menjen mindenki a dolgára, nehogy már valaki azt képzelje, hogy majd pont most kezdünk aggódni a korrupció miatt. Az sem adott okot a derűlátásra, hogy az ügyészség 2018-ban már elutasított egy, a Microsoft magyarországi viselt dolgai miatt tett feljelentést, mivel az Egyesült Államok hatóságaival kötött egyezséghez vezető, ám akkor még nem lezárt vizsgálatokról megjelent sajtóhírek Magyarországon úgymond nem keltették bűncselekmény gyanúját.
És persze az is borzolta a kedélyeket, hogy a Microsoft Magyarországot a botrányos üzletek idején vezető menedzserek vígan ejtőernyőztek állami állásokba. Papp István korábbi ügyvezető az egyik külügyi háttércég elnökhelyettese lett, a beosztásánál fogva talán leginkább érintett Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország kormányzati kapcsolatokért felelős korábbi igazgatója pedig a Miniszterelnökségre került miniszteri biztosnak.
Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a Microsoft-botrány Elios-2.0 ügyként kerüljön be a hazai korrupciográfiai annalesekbe. Ugye emlékszünk még: az Elios nevű, az elkövetés idején Tiborcz István nemzeti vő érdekkörébe tartozó vállalat és partnercégei 43 millió euró összegű európai uniós támogatást felemésztve többtucat települést borítottak sötétbe a közvilágítás korszerűsítése címén. Hiába jelezte az OLAF, azaz az Európai Bizottság csalásellenes hivatala a magyar kormánynak, hogy az Elios-ügyben maffiamódszerekkel zajlott a korrupció, felelősségre vonás mégsem történt. A rendőrség a büntetőeljárást bűncselekmény hiányában két ízben is megszüntette, a Közbeszerzési Hatóság pedig, legalábbis elnökének állítása szerint nem kapott jogsértésre utaló jelzést.
Mit kellene tennie a rendőrségnek és az ügyészségnek?
Roppant egyszerű: meg kellene állapítani, hogy amit az egyezségben szabálytalan kifizetésnek neveznek, vesztegetést valósított-e meg. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy ebben az esetben a Microsoft termékek magyarországi állami intézmények részére történt értékesítése ne az ilyen beszerzésekről dönteni vagy azokat ellenőrizni hivatott állami alkalmazottak törvénytelen befolyásolásával történt volna. Márpedig ezt a magyar büntetőjog hivatali vesztegetésként és annak elfogadásaként, hűtlen kezelésként, valamint közbeszerzési kartellezésként és költségvetési csalásként rendeli büntetni. Az egyezségben írtakból azonban nem következik egyértelműen, hogy az USA hatóságai mindezeket a bűncselekményeket teljes körűen feltárták. A magyar bűnüldözésnek tehát bőven lenne még teendője, aminek elvégzésében sokat segítene, ha az USA bűnüldözői átadnák az általuk összegyűjtött bizonyítékokat. A Transparency International Magyarország erre külön megkérte az illetékeseket az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának írt levélben.
A nyomozás során mindenekelőtt azonosítani kell, hogy kik döntöttek a Microsoft-megrendelésekről úgy az állami, amint a beszállítói oldalon. Az így feltárt személyi háló egyes szereplőit más és más bűncselekmények felelőssége terhelheti. Vesztegetés miatt például többen és többféle minőségben felelhetnek, egyebek mellett azok, akik a beszerzési döntés befolyásolásáért pénzt kértek, ajánlottak vagy fogadtak el, akár beszerzőként, akár beszállítóként. Közülük az állami szereplők számíthatnak súlyosabb büntetésre, ha kenőpénzt fogadtak el és cserébe megszegték a hivatali kötelezettségeiket. Vesztegetésért felel továbbá az is, akinek az lenne a kötelessége, hogy megelőzze a mások által végrehajtott vesztegetést, de mulasztása folytán a vesztegetésre mégis sor kerül. Ezért a Microsoft Magyarország, a Microsoft termékeit érétkesítő viszonteladók, de akár az állami szervek belső ellenőrei is bajban lehetnek, még ha őket közvetlenül nem is fizette le senki.
Büntetőjogi felelősség terheli azokat is, akik az üzletszerzés „alkotmányos költségeként”, más szóval járadékként jelentkező veszegetési összegek leplezésére hivatott fiktív szerződéseket kötöttek. Ilyeneknek létezniük kellett, hiszen a korrupció elkövetői jellemzően sem számlát nem állítanak ki a kenőpénzről, sem valós szerződésbe nem foglalják annak elfogadását. A vesztegetésre fordított összegek a gyakorlatban az állam által a Microsoft-termékek elvileg lealkudott árához képest kifizetett többletösszegként jelentkezhettek. Vagyis a kenőpénz az állam vagyonát csorbította, ami pedig hűtlen kezelésnek minősül.
A közbeszerzési szabálytalanságok miatt is büntetésre kell számítani, a büntetőtörvény ugyanis öt évig terjedő börtönnel honorálja azt, ha a közpénzes megrendelésekért folyó versenyt összejátszással torzítják. A Microsoft Magyarország esetében az állam játszhatott össze az egyik piaci szereplővel, ami ugyan nem tipikus formája a közbeszerzési kartellezésnek, de ettől még büntetendő.
Végezetül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar kormány az Európai Uniótól kapott pénzből vásárolt Microsoft szoftvereket, és Brüsszel nem annyira megengedő a közpénzek lenyúlása terén, mint Budapest.
Az OLAF már vizsgálódik a Microsoft magyarországi ügyeiben, kérdés azonban, hogy a magyar hatóságok nyomoznak-e az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő költségvetési csalás miatt. A magyar büntetőjog legalábbis ekként rendeli szankcionálni az uniós forrásokra elkövetett csalásokat. Az Európai Bizottság mindenesetre elrendelheti a szoftverbeszerzésekre adott, ám szabálytalanul felhasznált támogatás visszafizetését.
Mire lehet számítani, ha sikeres lesz a nyomozás?
Reménykeltő, hogy a hatóságok ezúttal eljárást indítottak, de nem szabad feledni, hogy erre az Elios-ügyben is sor került. Vagyis még mindig nem zárható ki, hogy a büntetőeljárás eredménytelennek bizonyul, és akkor a Microsoft-ügy elkövetői is megússzák a felelősségre vonást. Ha azonban bíróság elé kerülnek, akár sokéves büntetésre is számíthatnak. Ebben az esetben amolyan „Simonka György 2.0” ügy valósulna meg. Simonka György, a kormánypárt dél-békési képviselője a parlamentben, az ellene emelt vád szerint az Európai Unió mezőgazdasági és egyéb támogatásait iparszerűen lenyúló hálózatot működtetett és ezáltal összesen 1,4 milliárd forint kárt okozott. Tettiért akár 8 évet meghaladó fegyházra is számíthat, ami meglehetősen szigorú büntetés lenne. Más kérdés, hogy az ötévi nyomozást lezáró vádemelésre csak nemrégen került sor, és Simonka György, bár a parlament közel egy éve megfosztotta a mentelmi jogától és meggyanúsítására is sor került, mindvégig szabadlábon maradhatott. Ha akarta, ennyi idő alatt kimenekíthette a terhére rótt bűncselekmények útján szerzett vagyont, így most már alig maradt remény arra, hogy a hatóságok az elcsalt pénz számottevő részét visszaszerezzék.
Ennél sokkal jobb eredményekkel a Microsoft-ügy nyomozása sem kecsegtet. A vesztegetésből származó vagyont ugyan a törvény alapján el kell kobozni, ám négy évvel a korrupció elkövetése után már aligha lelhetőek fel a bűnös gazdagodásból származó pénzek. Ezért a Microsoft-ügy még az optimistább forgatókönyv szerint is legfeljebb annyira ígérkezik eredményesnek, amennyire a Simonka György ellen indított büntetőeljárás.
Elképzelhető, hogy a felelősök bíróság elé, majd onnan hosszabb időre rács mögé kerülnek, az azonban nem valószínű, hogy az általuk lenyúlt pénzt valaha viszontlátják az adófizetők.
Mindezt tetézheti az Európai Bizottság jövőbeli esetleges döntése, ha visszaveszi az uniós támogatást. Összességében tehát a magyar polgárok kétszeresen is ráfizethetnek: elbukták a vesztegetésre fordított pénzeket, és akár ugyanekkora összeg visszafizetésére is kötelezhetik az országot.
Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója