Az Alkotmánybíróság friss határozatában újra elsőbbséget adott az információszabadságnak. A történet két évvel ezelőtt kezdődött. Bodoky Tamás, az atlatszo.hu szerkesztője ugyanis még régebben pert indított azért, hogy megismerhesse azt a jelentést, amit a Magyar Állami Operaház teljes körű gazdasági átvilágításáért felelős miniszteri biztos írt. A miniszteri biztos 2010 szeptemberében kezdett vizsgálódni, nyolcfős, közpénzből fizetett csapata élén. 2011. februárjában lezárt jelentésében feltárta, hogy az Állami Operaházban 2005. és 2010. között egymilliárdnyi közpénzt költöttek el hűtlenül. Bodoky erről szertetett volna többet megtudni annál, amennyi a sajtóban elérhető volt. De a pert első és másodfokon is elvesztette, a bíróságok szerint ugyanis csak egy döntés előkészítő iratról volt szó, ami nem nyilvános. Akkor sem, ha az állam nem tudja megnevezni, hogy konkrétan melyik döntést is készítette elő a titkolni akart jelentés. Külön csemege, hogy miféle döntést kell előkészíteni ott, ahol egymilliárdos sikkasztásra bukkannak? Fel kell jelenteni, oszt’ kész! Az atlatszo.hu alkotmányjogi panaszt nyújtott be, az Alkotmánybíróság (AB) pedig július 16-ai határozatával megsemmisítette az állami titkolózást jóváhagyó bírósági ítéleteket.
Az AB, az Alaptörvény szövegét értelmezve lényeges következtetésekre jutott az információszabadság terén. Érdemes párat szó szerint idézni!
Mindenekelőtt leszögezte, hogy az Alaptörvény alapján „csak a feltétlenül szükséges mértékben” kerülhet sor a „közérdekű adatszolgáltatás megtagadására.” És hivatkozott a Nemzeti Hitvallásra is, amely kinyilvánítja, hogy „népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Sőt az AB szerint az sem érv, ha egy hivatalnoknak sok a dolga, esetleg fáradt. Az AB ugyanis azt vallja, hogy „közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget alapvető joggal szemben”, továbbá a „közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog nem korlátozható az adatkezelő szerv többletfeladatára való hivatkozással.”
Az Alkotmánybíróság határozata messze túlmutat az Operaházat átvilágító miniszteri biztos jelentésének a megismerhetőségén. Az AB ugyanis azt üzente, hogy „önmagukban alapjog-sértők” azok a szabályok, amelyek „diszkrecionális jogkört adnak az adatkezelő szervnek a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megtagadására.”
Az AB azt is leszögezte, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozásának tartalmi indokoltságát kétségtelen módon bizonyítani kell. Nem elegendő, ha a korlátozást csak valamely „nyilvánosság-korlátozási okra való formális hivatkozás” támasztja alá. Az ugyanis az „Alaptörvény alapján […] a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alaptalan [és] szükségtelen korlátozásának” minősül.
A kedvünkre való AB határozathoz összesen hét különvéleményt fűztek. Lenkovics Barnabás és Balsai István alkotmánybírák nem önálló különvéleménnyel jelentkeztek. Balsai István Juhász Imréhez csatlakozott, Lenkovics Barnabás meg mindjárt két bíróhoz is, Dienes-Oehm Egonhoz és Salamon Lászlóhoz. Bár Salamon László visszaélésszerű adatigénylés érvelése sem egyszerű – szerinte az várható, hogy a visszaélésszerű adatigénylők „tömeges, általánosság szintjén előterjesztett, konkrét adatmegjelölés nélküli, obstrukciós jellegű adatigénylésekkel” állnak elő és ezzel az adatkezelőket „aránytalan terhelésnek” teszik ki – mi mégis inkább Pokol Bélára összpontosítunk. Különvéleményt megfogalmazó bírótársaitól eltérőn Pokol Béla nemcsak az operaházat átvilágító miniszteri biztos jelentésének a kiadását megtagadó bírósági ítéletek alkotmányellenességét vitatja. Neki az sem tetszik, hogy ezekkel az ítéletekkel szemben helye van alkotmányjogi panasznak. Egyenesen arra tesz javaslatot, hogy az AB mondja ki: a jövőben „csak úgy fogadunk el a közérdekű adatokhoz hozzájutást illető panaszt, ha előtte az indítványozó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását szabályozó törvényekben előírt panasszal már élt e szerv előtt, és a bírósági jogorvoslati út kimerítése mellett még ennek határozatát is mellékeli az alkotmányjogi panaszához.” Mindezt azért szükséges információszabadság ügyekben, „mert az Alkotmánybíróság egyes bíráinak csak néhány munkatárs áll rendelkezésre a teljes feladatkörük ellátására, míg a NAIH nagyobb létszámú specializált apparátussal rendelkezik.” Mit is mondott a többségi határozat? Csak nem azt, hogy „alapjog nem korlátozható az adatkezelő szerv többletfeladatára való hivatkozással”? Meg hogy a „közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek elsőbbséget alapvető joggal szemben”?
Azt persze régóta tudtuk, hogy Pokol Béla nem barátja az alkotmánybírói aktivizmusnak, szerinte az „aktivizmus dinamittá teszi az alapjogokat.” Ha a most még különvéleménybe szorított álláspontja egyszer többségi határozattá válik, az bizony hosszú időre hatástalanítja az alapjogi dinamitokat…