A társadalmi nemek és a korrupció közötti kapcsolat, nevezetesen az a feltevés, miszerint a nők eredendően kevésbé korruptak, mint a férfiak, heves viták és egyben a tudományos érdeklődés tárgyát képezi. Ugyanakkor az erről kialakult kép továbbra is gyakran ellentmondásokkal terhelt. Az alábbi posztban ezért három olyan tanulmány eredményeit összegezzük, amelyek a nők törvényhozásbeli képviselete és a korrupció közötti kapcsolatot vizsgálják.
A nők törvényhozásbeli képviseletének növelése mellett számos normatív érv szól, így a demokrácia megfelelő és igazságos működése érdekében önmagában is kívánatos a nők politikai képviseletének növelése, ahogy azt korábban egy ezzel a témával foglalkozó eseményünkön, illetve egy korábbi blogposztunkban is kifejtettük. Ugyanakkor a női képviselet növelésének szükségességét alátámasztó érvek között rendre felmerül az is, hogy a nők törvényhozásbeli arányának növelése csökkentheti a rendszerszintű korrupciós kockázatokat. Az alábbiakban három olyan tanulmányt foglalunk össze, amelyek ezt a feltételezést empirikus adatokon tesztelik.
Elsőként egy olyan kutatást tárgyalunk, amely megerősíti a feltételezett kapcsolatot. Bauhr és társai 2019-es tanulmányának eredménye szerint
a nők jelenléte az önkormányzatokban, illetve a helyi képviselő-testületekben negatív összefüggést mutat mind a hétköznapi, mind az intézményi korrupció előfordulásával.
A tanulmány szerint ez az eredmény a nők aktív politikai részvételének motivációira vezethető vissza. Nevezetesen, a szerzők szerint két elsődleges ok vezérli a nők politikai szerepvállalását: egyrészt a közszolgáltatások minőségének javítása, különösen az egészségügy és az oktatás területén, (amelynek köszönhetően mérséklődnek a hétköznapi korrupciót ösztönző körülmények); másrészt pedig a férfiak által dominált klientilista hálózatok, avagy “öregfiú klubok” felszámolása.
A helyi önkormányzatok esetében feltárt összefüggés fényében egy erős ok-okozati kapcsolatra számíthatnánk, valamint arra, hogy ez a mintázat a nemzeti kormányok szintjén is jelentkezik, amelyből kifolyólag a nemi kvóták bevezetése különösen előnyös lehetne a korrupcióval küzdő országok számára. Ennek megfelelően, ahogy azt Esarey és Valdes tanulmánya is leszögezi, az államok gyakran éppen a korrupció által rájuk nehezedő nyomás mérséklésére vezetik be a nemi kvótákat. Ugyanakkor a létező kutatások nem igazolják a nemi kvóták bevezetése és a korrupció közötti ok-okozati kapcsolat fennállását. Hogyan lehetséges ez a helyzet? Mi állhat annak hátterében, hogy míg az egyik tanulmány erős ok-okozati kapcsolatot talál, addig egy másik kutatás nem tud ilyen összefüggést demonstrálni?
Az egyik lehetséges válasz a változók összetettségében rejlik. Esarey és Valdes például kimutatja, hogy abban az esetben, ha a nők politikai karrierhez való hozzáférése már a kvóták bevezetése előtt sem ütközött komolyabb korlátokba,
a nemi kvóták bevezetése valóban hozzájárulhat a korrupció csökkentéséhez, de ez annak is függvénye, hogy a megválasztott női képviselők mennyire kapnak érdemi beleszólást a döntéshozásba.
Ahogy a szerzők megjegyzik, sajnálatos módon a nemi kvóták gyakran éppen olyan országokban kerülnek bevezetésre, amelyek autoriter vezetési stílusukkal megakadályozzák a megválasztott nőket abban, hogy valódi közpolitikai változást érjenek el. Éppen ezért azok az országok, amelyek leginkább segítségre szorulnának e tekintetben, egyben a legkevésbé alkalmasak egy nemi kvótákon alapuló rendszer bevezetésére.
Szintén érdemes megjegyezni, hogy a kvótarendszer bevezetése a képviselők elszámoltathatóságát is befolyásolja. Waylen és Southern vonatkozó tanulmánya például arra mutatott rá, hogy az Egyesült Királyságban a parlamenti képviselők kiadásaival kapcsolatos 2009-es botrány során nem tártak fel semmilyen szignifikáns különbséget a férfi és a női képviselők korrupt viselkedésmintái között egészen addig, amíg az ilyen gyakorlatokat lazán ellenőrizték. Ugyanakkor a botrány kitörése után jelentős különbségek mutatkoztak: az érintett női képviselők férfi társaikhoz képes sokkal kockázatkerülőbbé váltak, vagyis tartózkodtak minden olyan magatartásformától, amelyet egyesek korruptnak ítélhettek volna meg. Ezt a különbséget a szerzők a nőkkel szemben fennálló kettős mércével magyarázták: nevezetesen azzal, hogy a női képviselőket mind a sajtó, mind a saját választóik szigorúbban büntetik, mint férfi kollégáikat. E kettős mérce működését jól illusztrálja az olyan prominens női vezetők korrupciós ügyeinek nemzetközi megítélése, mint például Imelda Marcos (akire hasonlóan korrupt férjénél lényegesen nagyobb médiafigyelem irányult), vagy Grace Mugabe közelmúltbeli botrányai Zimbabwében, de a volt angolai elnök lánya, Isabel dos Santos meggazdagodásának nemrégiben feltárt története is ebbe a sorba illeszkedik.
Az elszámoltathatóság növelésére adott eltérő reakciók szintén magyarázhatják Bauhr és társainak eredményeit, akik tanulmányukban a helyi önkormányzatokra koncentráltak, amelyek természetüknél fogva közvetlenebbül elszámoltathatóak a helyi közösségük felé. Természetesen a női képviselők alacsonyabb korrupciós hajlandósága nemcsak az elszámoltathatóságra adott eltérő reakciókkal, hanem a hagyományos “öregfiú hálózatok” megszakadásával is magyarázható. Utóbbi egyértelműen hozzájárul az intézményi korrupció visszaszorulásához, ugyanakkor a hatás tartósságáról egyelőre nem születtek tanulmányok, így egyelőre nem tudjuk, hogy az “öregfiú klubok” idővel adaptálódnak-e, és soraikba fogadják-e a megválasztott női képviselőket.
Következésképpen, ez a rövid áttekintés arra próbált rámutatni a vonatkozó szakirodalom bemutatásával, hogy a társadalmi nemek és a korrupció kapcsolatának vizsgálatát jelentősen nehezíti, hogy a vizsgált változók kölcsönösen hatnak egymásra. A fent ismertetett eredmények szintén felvetik a kérdést, hogy amennyiben a nők korrupcióval kapcsolatos attitűdjeinek különbségét elsősorban a társadalmi elvárások és a képviselők elszámoltathatósága magyarázza, akkor nem az-e a leghatékonyabb módszer a korrupció megfékezésére, ha férfi társaikkal szemben is ugyanilyen szigort és elvárásokat fogalmazunk meg, ahelyett, hogy önmagában a nők jelenlététől várnánk a korrupció visszaszorulását.
Ez a bejegyzés a „Speak up for Women!” című, a társadalmi nemek és a korrupció kapcsolatával foglalkozó projektünk keretében jelent meg.
A poszt szerzője Owen Howells, a Transparency International Magyarország korábbi gyakornoka
Szerkesztette és fordította: Mikola Bálint, a TI Magyarország projektmenedzsere