Az alábbiakban Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójának a beszédét közöljük, amely a 2022. évi Transparency-Soma díj átadó ünnepségén hangzott el, 2022. január 11-én.
Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaink!
Missziónknak megfelelően immár hetedik alkalommal szervezi és adja át a Transparency International Magyarország a Transparency-SOMA díjat. A koronavírus okozta körülmények miatt immár másodszor – de talán utoljára – tartjuk ezt a díjátadót úgynevezett hibrid formátumban, közönség nélkül. Csak az idei és a tavalyi díjazottak, továbbá a zsűri tagjai – és kollégáim közül néhanyan – vannak jelen itt, a Közép-európai Egyetemen.
*
A magyarországi tényfeltáró újságírást évek óta szponzorálják külföldi nagykövetségek. Az idei Transparency-SOMA Díjat az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége támogatta, amiért ezúton is köszönetet mondunk.
A hazai médiaszabadság hosszú évek óta siralmas képet mutat. Ráadásul mindig kiderül, hogy van lejjebb; a médiahelyzet 2021-ben is egy kicsit rosszabb lett, elég, ha csak a Klubrádió frekvenciájának a megvonására gondolunk.
Az állami propagandacsatornák, csakúgy, mint a papíron magántulajdonban lévő, de a kormányt kiszolgáló – például a kormánynak közvetlenül kampányoló – orgánumok az újságírás alapvető normáit veszik semmibe. Mindennapos, hogy az információkat elferdítik vagy éppen elhallgatják és a kiszemelt ellenségek karaktergyilkosság áldozatává válnak, természetesen mindig a napi pártpolitikai érdekek mentén. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előrevetítsük: az idei választási évben még inkább felerősödnek ezek a trendek.
Ráadásul a médiapiac jelentős részét egyszerűen blokkolják a közhatalom csatlósai, így a valódi piaci szereplők – kiadók, hirdetők, reklámcégek – számára az elérhető piac folyamatosan zsugorodik. És még a működni látszó, valódi piacot is torzítják a politikai alkuk és beavatkozási kísérletek.
*
Mindez éles ellentétben áll azzal, hogy szinte minden évben – szerencsére – számos kiváló cikket kell elbírálnunk a Transparency-SOMA díj zsűrijében. Az idei mezőny is erős volt, legalábbis ami a pályázatok számát, az oknyomozó munka minőségét és a feltárt ügyek politikai-társadalmi relevanciáját illeti.
A szabad, független sajtó – néhány kivételtől eltekintve – elsősorban az online szegmensben maradt fenn, és láthatóan teszi a dolgát: nem rajtuk múlik, hogy a hatalommal való visszaélés és a korrupció egyre csak csúcsokat dönt.
Felmérések mégis azt mutatják, hogy a leleplezések dacára a magyar társadalom csak ímmel-ámmal ítéli el a korrupciót. Egy sokat citált 2020-as európai uniós felmérés szerint Magyarországon a legnagyobb a korrupció toleranciaindexe, és azóta ugyan valamelyest változhatott a helyzet, de ma is igaz: a korrupció érzékelését – tehát azt, hogy az emberek túlnyomó többsége tisztában van a helyzet súlyosságával – nem követi a visszaélések egyöntetű elítélése. De vajon miért van ez?
Az egyik ok a megszállt intézményrendszerben keresendő. Kétségtelen, hogy a magyar ügyészség az utóbbi időszakban aktivizálódott néhány volt vagy jelenlegi fideszes parlamenti képviselőivel szemben, sőt tavaly év végén horogra akadt az igazságügyi államtitkár is. Ő évtizedek óta a legmagasabb kormányzati tisztségviselő, aki ellen eljárás folyik. Mégis, hosszú évek teljes tétlensége odavezetett, hogy a vádhatóság elveszítette a társadalom jelentős részének bizalmát. Sokan nem hisznek abban, hogy a kormány ellenőrzésére hivatott intézmények – és persze itt nemcsak az ügyészségre kell gondolni – mindenféle sanda politikai szándék nélkül végzik a dolgukat, és nem pártutasításra.
A leleplezések azért is maradhatnak érdemi társadalmi reakció nélkül, mert az ország végletesen – vagy nyugodtan mondhatom: végzetesen – megosztott. Ennek az az egyik következménye, hogy – miként azt egy nemrégiben végzett kutatásunk is alátámasztja – a szavazók többsége egyszerűen nem vesz tudomást saját oldalának korrupciójáról, vagy ha mégis, akkor azt bocsánatos bűnnek tekinti – miközben persze rendkívüli módon elítéli a túloldali korrupciót.
Komoly probléma az is, hogy a lakosság meglepően nagy hányada, főleg a kistelepüléseken élők, elsődlegesen még mindig a televízióból tájékozódnak. A TV-csatornák pedig – néhány kivételtől eltekintve – egyszerűen elhallgatják az állami korrupciót.
És az is kétségtelen, hogy a korrupciós ingerküszöb nagyon magasan van; így a botrányok inkább okoznak csömört, mintsem felháborodást.
Ezek a problémák túlmutatnak a média állapotán és a korrupciós helyzeten, megváltoztatásuk aligha tartozik a sajtó feladatai közé.
A független újságírók, miként az idei pályaművekből is látszik, megtették tétjeiket és kötelességüket. A többi már a társadalmon, és persze mindenekelőtt az eliten múlik.
*
A sanyarú körülmények dacára külön öröm, hogy működnek ma is olyan lapok és kiadók, amelyek ellenállnak a politikai nyomásnak. Ezekben a műhelyekben születnek a Transparency-Soma Díj nyertes alkotásai, amelyekért idén is hatalmas elismerés és tisztelet jár.
Köszönöm a figyelmet!