Az alábbi szöveg Martin József Péternek, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatójának köszöntő beszéde, amely 2025. január 10-én hangzott el a Francia Intézetben a Transparency-Soma Díj átadója alkalmából. A beszédet szerkesztve közöljük.
Kedves Barátaink!
Örülök, hogy egy év után ismét találkozunk a Transparency-Soma Díj átadója alkalmából, sok szeretettel köszöntök mindenkit!
Immár tizedik alkalommal szervezi és adja át a Transparency International Magyarország a hazai oknyomozó újságírás legfontosabb elismerését. A Díjat a fiatalon elhunyt oknyomozó újságíró, Gőbölyös József – becenevén: Soma – emlékére 2001-ben alapították barátai. A Transparency-Soma Díjat évek óta külföldi nagykövetségek szponzorálják. Idén – már nem először – az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének a felajánlása tette lehetővé a Transparency-Soma díj átadását, amit hálásan köszönünk.
*
Nem fogok meglepetést okozni, ha azt mondom, hogy a média- és a korrupciós helyzet tavaly sem javult, jottányit sem. A közpénzek eltulajdonítása hosszú ideje ipari mérteket ölt, gondoljunk például a magántőkealapokon vagy a hosszú távú koncessziókon keresztül elsíbolt vagyonokra. A mértéktelenül túlárazott állami kommunikációs költések évek óta egyetlen, vállaltan kormányközeli piaci szereplőnél landolnak. Egy további példa: csak kormányzati propagandára az elmúlt évtizedben ezerháromszáz milliárd forint adófizetői pénzt költöttek.
*
A csúcsra járatott rendszerszintű korrupció ellenére sem lehet azt mondani, hogy a 2024-es év hasonlított a csaknem másfél évtizedes NER-korszak tipikus esztendeihez. Nem túlzás azt állítani, hogy 2024-ben – a kegyelmi botrány hatására – földrengésszerű változások történtek a magyar politikai életben. Egy év alatt sarkaiból fordult ki a hazai politikai szcéna.
A kegyelmi ügy által elindított politikai lavina egyszerre mutatta meg a szabad sajtó és a civil társadalom erejét és a stabilnak és tartósnak tűnt autokrata rendszer törékenységét.
Indokolt az óvatos fogalmazás, de a sokéves kábítás után mintha a társadalom azon, jelentékeny része is eszmélni látszana, amely eddig közönyös volt a hazugságok és a féligazságok iránt, vagy egyenesen magáévá tette azokat.
Mára egyértelművé vált az is: a korrupció aláássa a közszolgáltatások színvonalát és gazdasági teljesítményt.
*
A magyar problémák nem egyediek, a világ lakosságának egyre növekvő hányada él nem demokratikus rendszerekben, és egyelőre nem látszik a globális trendforduló.
A mai, korrupcióra épülő rezsimek – kleptokráciák – természetéhez tartozik, hogy lábbal tiporják a médiaszabadságot. De nem feltétlenül úgy, ahogy a 20. századi diktatúrákban volt szokás, hanem korszerűbb, kifinomultabb módszerekkel. Láttunk példát – Magyarországon is – szabad alkotóközösségek statáriális felszámolására, de ennél elterjedtebb a báránybőrbe bújt puha cenzúra és a médiapiaci versenyfeltételek torzítása.
Miként – például – Anne Applebaum legújabb, tavaly megjelent könyvében kifejti: a mai autokrata rendszerek – szemben a múlt századi diktatúrákkal – nem elsősorban utópiákat és szép-új világot ígérnek, hanem azon dolgoznak, hogy a cinizmus és az apátia telepedjen rá a társadalmakra. Az a céljuk, hogy elhitessék az emberekkel, hogy nincs élhetőbb, demokratikusabb alternatíva, ezért a legjobb, ha visszavonulnak a magánéletükbe és nem foglalkoznak a közügyekkel.
Mi is nap mint nap megtapasztaljuk: a propaganda nem feltétlenül tagadja a korrupciót, hanem azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy más országok is korrupt módon működnek. Azt szuggerálják, hogy a demokratikus országok és vezetőik gyengék, a pluralizmus pedig káoszhoz, erőszakhoz, a nemzetek hanyatlásához, vagy akár kihalásához vezet.
*
Bár a korszellem ennek ellentmond, a liberális demokráciának nincs alternatívája, már amennyiben egy társadalom szabadságot és tartós jólétet szeretne.
Ezt vallotta Alekszej Navalnij is, aki tavaly egy szibériai börtönben, egykori Gulag-telepen halt meg. Vaskos és – személyes véleményem szerint – remekműnek is beillő önéletrajzi könyvében – amelynek a felét kézzel írta a börtönben – a közelmúlt orosz történelmének és a putyini önkényuralomnak a leírásába ágyazva az európai és demokratikus Oroszországért való emberfeletti küzdelmét tárja elénk.
Navalnij, aktív ellenzéki politikusként, profi módon kezelte a posztmodern nyilvánosságot és az online platformokat, megkerülve a hagyományos médiát, amelynek nagyobb részét Oroszországban is elfoglalta a hatalom. A 2010-es években Navalnij szervezetének, a Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványának az élén kihasználta, hogy – a kínai kommunista párthoz képest – a putyini Oroszország nem tudta kezelni az internet okozta kihívást, és ezért az online platformok viszonylagos szabadsága egy ideig megmaradt.
Navalnij feltárja azt is, hogy a hatalom később miként bélyegezte meg fokozatosan – úgymond – a haza ellenségeiként a független lapokat és a valódi civil szervezeteket, és hogyan tette lehetetlenné a működésüket, mindezzel megágyazva egy, de facto diktatúrának.
*
Idehaza a nyugati demokratikus mainstreamtől való szinte teljes elszigetelődés és a keleti orientálódás dacára egyelőre nem tartunk itt. Miként az elmúlt év megmutatta, a politikai közhangulat a rezsim ellen fordulhat, és ebben – egy adott pillanatban a NER egy adott bűnét és hibáját kihasználva – az új politikai erőnek, valamint a változást elindító és katalizáló független médiának és civil társadalomnak is kulcsszerepe van.
Ezért volt különleges év a tavalyi. És ezért ünnepelhetjük ma különleges fennhanggal a Transparency-Soma Díj pályázatára benyújtott cikkeket és azok szerzőit.
*
Amint már említettem, az idei díjat az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége támogatta. Kérem, hogy hallgassák meg Paul Fox nagykövet úr köszöntőjét.
Köszönöm a figyelmet!