2025 a leg-ek éve a Transparencynél! 

2025 a leg-ek éve a Transparencynél! 

2025 a leg-ek éve a Transparencynél! 

 A rekordok éve volt az idei a Transparencynél. Minden eddiginél több közérdekűadat-pert indítottunk és nyertünk. Tizenhárom, a korrupció feltárását célzó projektet teljesítettünk sikeresen. Eddig nem látott tanulmányt publikáltunk arról, hogy miként nyelik el a magántőkealapok a közpénzeket. Továbbá számos jelentést, elemzést és kiadványt tettünk közzé, díjakat adtunk és vettünk át. A kormány a végzetesnek szánt, majd visszavont akciójával, az ellehetlenítési törvénnyel egy célt biztosan elért: soha nem látott összegben, a korábbiaknak csaknem háromszorosával ajánlották fel az állampolgárok az adójuk civileknek adható 1 százalékát a Transparency International Magyarország Alapítványnak. 

A korrupció elleni küzdelem szempontjából is kemény év volt a 2025-ös esztendő.  Nyitásként, februárban kiderült, hogy Magyarország zsinórban harmadjára is az Európai Unió leginkább korrupt tagállama a Transparency International berlini Titkársága (Transparency International Secretariat –TI-S) által összeállított Korrupció Érzékelési Index tanúsága szerint.  

Márciusban az Állami Számvevőszék jelentése felrobbantotta a Magyar Nemzeti Bank 500 milliárdos alapítványi közvagyonlenyúlásának tíz éve ketyegő bombáját. Az ügyben újabb feljelentést tettünk, és mivel Varga Mihály mindenről tudott, azt is kértük a rendőrségtől, hogy a Matolcsy György örökébe lépett egykori miniszter ellen bűnpártolás miatt indítson eljárást. A NER-nek minden tartalékát be kellett vetnie, hogy a papíron egész évben zajló nyomozás semmilyen eredményre ne jusson, mindezt úgy, hogy már nem a Fideszhez a végsőkig lojális Polt Péter irányítja az ügyészség munkáját. 

Ha valakinek még ezek után is kétsége lenne afelől, hogy a rendőrség és az ügyészség tényleg a NER politikai befolyása alatt áll, az ne feledje, hogy a kormány számára kényelmetlen Integritás Hatóságot vezető Biró Ferencet volt idő és energia meggyanúsítani azért, mert állítólag állami autót biztosított a feleségének, korlátozta a helyettesi hatáskörét és diplomáciai külképviselet akart nyitni Brüsszelben. 

Márciusra azt is tudtuk, hogy a Transparency International (TI) Magyarország gyűjtésében ismét Mészáros Lőrinc lett a tenderbajnok. A hozzá tartozó cégek 2021 és 2023 között 1090 milliárd forint értékben húztak be közbeszerzéseket. 

Az év végére pedig kiszámoltuk, hogy a NER kedvenc közpénzmosodáiként működő magántőkelapok immár több mint 1300 milliárd forint közpénzt kaptak. A legnagyobb haszonhúzó ezúttal nem Mészáros Lőrinc, hanem Orbán Viktor közpénzen kitarott veje, Tiborcz István volt: a hozzá kapcsolódó magántőkealapok 146 milliárd forintot tettek zsebre az államtól. 

A 2025-ös év a közérdekű adatok megismeréséért folytatott küzdelem szempontjából is kiemelkedő volt. Soha korábban nem indítottunk ennyi pert a NER által titkolni akart ügyek leleplezése érdekében. Húsz ügyben adtunk be keresetet a bíróságra, ezek közül most csak a legizgalmasabbakat említjük meg: 

Már a Kúria is nekünk adott igazat abban a Hadházy Ákossal közösen kezdeményezett perben, amit annak kiderítése végett indítottunk, hogy a korábban a Zugló volt polgármesteréhez, Papcsák Ferenchez köthető, némileg fellengzősen a Magyar Egészségügyi Szolgáltatóháznak nevezett, azonban a nevével ellentétben egészségügyi közreműködői tevékenység végzésére nem jogosult cég mennyit kaszált az Uzsoki Utcai Kórház által nyújtott fizetős szolgáltatások árából. 

A jegybanki Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány segítségével a Matolcsy-klán által az MNB-ből eltűntetett százmilliárdok sorsának a feltárása érdekében több pert is jogerősen megnyertünk, így hamarosan ki kell derülnie, hogy mennyire (nem) tettek eleget a közpénzek megőrzésére rendelt testületek a kötelességüknek. 

Bár a honvédelmi tárca váltig tagadta, hogy része lett volna abban az ügyletben, aminek az eredményeképp magyarországi páncélosok Szerbiába kerültek, a Hadházy Ákossal együttműködve jogerősen megnyert per végén kiderült az igazság: a magyar kormány 66 darab páncélozott szállít harcjárművet adott át a déli szomszédunknak, szinte ingyen. 

A kormány arról is gondoskodik, hogy az Európai Bizottságtól igényelt 16 milliárd eurós védelmi támogatás a kedvenc NER-encek zsebében landoljon. Ennek érdekében jogilag erősen kifogásolható módon, mindenféle versenyeztetést mellőzve a kormánykedvenc, adófizetői pénzekkel eleve rendesen kitömött 4iG-hez kerülhetnek az N7 holding által kezelt állami hadiipari cégek. Az erről szóló megállapodás megismerhetővé tétele érdekében indított pert jogerősen megnyertük

A rendőrséghez sem csak a jegybanki alapítványok százmilliárdjai miatt fordultunk. Történt ugyanis, hogy jogerősen pert nyertünk az európai uniós pénzekkel gazdálkodó Nemzeti Fejlesztési Központtal szemben, ám a bíróság jogerős ítélete ellenére nem kaptuk meg az adatokat. Mivel nem jutottunk hozzá az eredetileg 5 milliárd forintba kerülő, majd tíz év alatt 11 milliárd forintra drágult és máig el nem készült mohácsi kikötőhöz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányhoz és költség-haszon elemzéshez, feljelentést tettünk a rendőrségen, és végrehajtási eljárást is indítottunk. 

Az idei évben is több programon keresztül támogattuk a független szerkesztőségek munkáját. Januárban kilencedik alkalommal adtuk át a Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói elismerését, az egymillió forinttal járó Transparency-Soma Díjat, melyet ez alkalommal megosztva a Direkt36, valamint a G7.hu munkatársai nyertek el. Tizenharmadik alkalommal szerveztük meg az oknyomozói mentorprogramunkat, valamint egy, az újságírók munkáját segítő útmutatót is közreadtunk. Utóbbi projekt keretében két nyilvános, az újságírói szakmát érő aktuális kihívásokról szóló beszélgetést is tartottunk, a budapesti Francia Intézetben, illetve a debreceni Campus fesztiválon.  

Nem utóbbi rendezvények voltak az egyedüliek, ahol munkatársainkkal találkozhatott a közönség. Három egyetemen workshopokat rendeztünk az intézmények hallgatóinak, ahol a résztvevők a korrupció elleni harc praktikáiba nyerhettek betekintést. Jelen voltunk minden idők eddigi legnagyobb budapesti Pride-felvonulásán, továbbá teltház előtt tartottuk meg az idei Korrupcióellenes Világnapon az éves konferenciánkat, ahol a magántőkealapok mibenlétéről, és az elszámoltatás, valamint a korrupt módon szerzett vagyonok visszaszerzéséről esett szó. 

Számos új kiadványt is közreadtunk az idei évben. A már fentebb említett, az éves korrupciós jelentésünkön, a Tenderbajnokokon és a magántőkealapokba rejtett közpénzmilliárdokat feltáró elemzésünkön, valamint az újságírók számára készített eszköztáron túl közérthető formában gyűjtöttük össze, milyen előírásoknak kell megfelelniük a a szabályos működéshez a civil szervezeteknek, valamint 78 kérdést megválaszolva útmutatót állítottunk össze a közérdekű adatok igényléséhez. 

Külön figyelmet fordítunk a közérdekű bejelentők helyzetére: figyelemmel kísérjük, miképpen érvényesülnek a bejelentők jogai Magyarországon, illetve számukra egy tájékoztató füzetet is összeállítottunk. 

Személyes sikerekben is volt alkalom a büszkeségre: Emmanuel Macron francia köztársasági elnök Martin József Péternek adományozta a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát. A Charles de Gaulle alapította rangos kitüntetés ünnepélyes átvételekor ügyvezető igazgatónk elmondta: a kitüntetés mind a TI magyarországi tagozatának, mind Transparency International globális mozgalomnak és annak a tágabb, civil szervezetekből álló szakmai közösségnek is az elismerését jelenti, melyek a korrupció elleni harc mellett az emberi jogokért, a jogállamiságért és a demokratikus értékekért küzdenek. 

Szervezetünknek számos nehézséggel is szembe kellett néznie. A Szuverenitásvédelmi Hivatal még 2024-ben indított „egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot” a TI Magyarországgal szemben. Miután minden hazai jogorvoslati lehetőséget kimerítettünk, idén márciusban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk

Mindemellett a kormány az elmúlt évek-beli, a civil szervezeteket és a sajtót célzó lépéseihez képest is példátlan támadást kísérelt meg a vélt ellenségeivel szemben. Az ellehetetlenítési törvénynek nevezett tervezet, amennyiben elfogadják, végzetes csapást jelenthetett volna a hatalom kritikusaira. A törvényjavaslatot végül visszavonták; a támadási kísérlettel azonban egyet biztosan elért a hatalom: számos, a törvény által célba vett szervezetet támogattak a szokottnál intenzívebben az állampolgárok, a TI Magyarországhoz pedig 2025-ben soha nem látott nagyságú, több, mint 12 millió forintot kitevő felajánlás érkezett az SZJA civileknek adható 1%-ából! 

A TI Magyarország, híven az eddigiekhez, a jövőben is folytatja korrupcióellenes harcát, és küzd az átlátható, a jogállami és demokratikus értékeken nyugvó Magyarországért. Ezúton is köszönjük barátaink, támogatóink és partnereink felénk irányuló töretlen bizalmát, és reméljük, jövő tavasszal egy új hazára ébredhetünk! 

Szervezetünk összes munkatársa boldog ünnepeket, és sikerekben gazdag 2026-os évet kíván! 

Facebook Comments