Rendhagyó eseményt tartott a Transparency International (TI) Magyarország. Közös értékeink című projektünk keretében virtuális kirándulásra hívtuk közönségünket, amelynek során Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az európai uniós pénzek elosztásával kapcsolatos korrupciós eseteket mutatott be, amelyekről egy későbbi blogposztban számolunk be. A virtuális kirándulást felvezető beszédében Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezetője arról szólt, hogy az elmúlt másfél évtizedben miért nem sikerült felzárkóznia Magyarországnak az unió centrumához. Az alábbiakban a beszéd szerkesztett verzióját közöljük.
Minden, az Európai Uniót ért jogos vagy jogtalan kritika ellenére kijelenthetjük:
Magyarországon minden rosszabb lenne, ha az ország nem csatlakozott volna 2004-ben az unióhoz. Igen, minden, még a korrupciós helyzet is.
Az uniós tagságnak nincs alternatívája, és örvendetes módon a magyarok többsége ezt – a kormány hosszú ideje tartó unióellenes retorikájának dacára is – így gondolja. Sőt, a „brüsszelezés” ellenére a tagság támogatottsága soha nem látott szinten, 85 százalékon áll, és még a kormánypárti választók túlnyomó többsége (77 százaléka) is EU-párti.
Az uniós csatlakozás felcsillantotta a reményt, hogy Magyarország a félperiferiális sorból felzárkózhat a kontinens centrumába. A kétezres évek elején azt gondoltuk – mondhatni: abban az illúzióban ringattuk magunkat –, hogy ez viszonylag rövid idő alatt lehetségessé válik. Ki emlékszik már arra, hogy az euróbevezetés első céldátuma például 2007 (!) volt?! Ez éppúgy egyre távolabbra, és végül a messzi távolba veszett, mint maga a felzárkózás. Valamekkora konvergencia azért történt: míg 2004-ben az egy főre jutó magyar GDP az uniós átlagnak csak az 61 százalékát tette ki, addig 2019-ben ez a szám 73 százalék volt.
Elég lehangoló ugyanakkor azzal szembenézni, hogy ha rögzítjük a magyar GDP-t 2005-ben, az uniós csatlakozás utáni első évben, akkor az összes közép- és kelet-európai tagállam közül Magyarország fejlődött a legkevesebbet az elmúlt másfél évtizedben, mindössze 29 százalékot. Nem sokkal jobb a helyzet, ha a 2010-es nemzeti jövedelmet vesszük száznak; ebben az esetben a hatodik helyen állunk a régióban, 30 százalékpontos gyarapodással.
Egyelőre nem sikerült tehát a felzárkózás; az uniós átlag 73 százaléka aligha tekinthető annak. Ennek egyik – bár kétségkívül nem egyetlen – oka a korrupció és a jogállami normák semmibevétele.
Magyarországra irdatlan mennyiségű uniós forrás érkezett az elmúlt években, és ez még csak fokozódik majd az idén indult uniós ciklus hét évében. A tavaly lezárult hét éves ciklusban, 2014 és 2020 között a GDP 4 százaléka folyt be, nagyjából éppen annyi, amennyi az ez idő alatt megvalósult átlagos gazdasági növekedési ütem. Ha a jogállami mechanizmus révén bevezethető szankciók nem szólnak közbe, akkor Magyarország a 2021 és 2027 közötti időszakban minden eddiginél több uniós forrást kap majd: a befizetéseket levonva mintegy 41 milliárd eurót, szemben a 2014 – 2020. időszak 32 milliárd eurós összegével, a különbség tehát majdnem 9 milliárd euró (folyó áron mintegy 3200 milliárd forint). (Ezekbe az összegekbe beleértendő az agrártámogatás, továbbá a járvány miatt szükségessé vált helyreállítási alapból érkező pénzek is, utóbbinak egy része hitel.)
Az uniós pénzek elosztásának jelenlegi módja több mint problémás: korrupt.
A tűzhöz közel állók kapják a források jelentős részét. Egy korábbi felmérésünk szerint átlagosan, egy projektre vetítve legalább mintegy 25 százalékos túlárazás történik, de van példa többszáz százalékos túlárazásra is. A közbeszerzések mintegy 50-60 százalékát uniós pénzekből fedezik. Uniós statisztikák szerint Magyarországon az egyik legmagasabb a verseny nélkül odaítélt közbeszerzések aránya, a legfrissebb adatok szerint 40 százalék, vagyis csaknem minden második eljárás konkurencia nélkül, vélelmezhetően testre (értsd: kormányközeli oligarchára, cégre) szabottan zajlik. Számos oligarcha mesésen gazdagodik az uniós adófizetők pénzéből, közülük is persze kiemelkedik Mészáros Lőrinc, akinek gyarapodása példátlan a magyar gazdaságtörténetben és a világon egyaránt.
Nemrégiben kiszámoltuk: ha 90 százalékkal kisebb túlárazás történt volna, az önmagában az elmúlt évtized utolsó éveiben a gazdaság éves növekedési ütemét mintegy 1 százalékponttal emelte volna meg, illetve ugyanennyivel csökkentette volna a tavalyi recessziót.
A tét tehát nagy. Az uniós pénzek felhasználásán is múlik, hogy a szavakban régóta óhajtott felzárkózás megvalósul-e. Ezért fontos, hogy fény derüljön a visszaélésekre és nyomást gyakoroljunk a közhatalomra annak érdekében, hogy az uniós pénzeket korrektül és a közérdeket szem előtt tartva használják fel.
A poszt szerzője Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója