Az Európai Ügyészség június elsejétől induló működésével egy újabb esély nyílik arra, hogy az unió közelebb kerüljön a politikai alkuk nélküli jogállamiság érvényesítéséhez, már csak ezért is nagy kár, hogy Magyarország távol marad ettől az együttműködésről – mondta az Európai Ügyészségről szóló workshop bevezető beszédében Martin József Péter. A Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója kiemelte: a jogállamiság kikényszerítéséhez nem elegendő a jogszabály léte, ahhoz politikai akarat is szükséges. Az alábbiakban a beszéd rövidített és szerkesztett változatát közöljük.
Magyarországon nemcsak a rendszerszintű korrupció virágzik, hanem – azzal szoros összefüggésben – a jogállamiság is súlyosan deficites. A nemzetközi szervezetek által készített kutatások – egyebek mellett az Európai Unió, a Világbank vagy éppen a Transparency International felmérései –, továbbá a témával foglalkozó független kutatók és elemzők ezt az értékelést rendre megerősítik.
De a nagy kérdés ma már nem a helyzet rögzítése, hanem az: mi következik abból és azután, hogy e kritikák megfogalmazódnak.
Az Európai Unió régóta küzd azzal, hogy miként viszonyuljon a közösségen belüli autokráciák jogállamiság-teljesítményéhez, és még mindig úgy tűnik: nem találta meg a megfelelő megoldást. Néha úgy tűnik, a döntéshozók se kiköpni, se lenyelni nem tudják ezt a problémát.
A Bizottság az állam- és kormányfők decemberi politikai alkuja szerint cselekszik, és kivárja a jövőre várható luxemburgi verdiktet a magyar és a lengyel kormány azon beadványáról, amely a jogállamisági mechanizmus eltörlését célozza. (A jogállamisági mechanizmus inkább korrupció elleni eszköz, amennyiben nem a jogállamiság teljes spektrumát, hanem csak az uniós pénzfelhasználással kapcsolatos pártatlan jogérvényesítést kényszerítené ki.) A konszenzust igénylő új, hétéves költségvetés és a (koronavírus okozta válságban szükségesé vált) Helyreállítási Alap ügyében tett vétófenyegetést azért vonta vissza az EU két illiberális kormánya (Magyarország és Lengyelország), mert felcsillant előttük az európai bírósági eljárás, és ennek nyomán az időhúzás lehetősége. Legkorábban a jövő évben kerülhet sor a jogállamiság rendszerszintű megsértésének szigorú – értsd: adott esetben szankciókat is bevető – uniós vizsgálatára.
A Bizottság passzivitása annál is inkább figyelemre méltó, mert az összes tagállamra vonatkozó, tavaly ősszel kiadott első jogállamisági jelentésben maga az unió végrehajtó testülete tette szóvá egyebek mellett, hogy a magyar igazságszolgáltatásban rendszerszintű problémák vannak a kormányközeli szereplők elszámoltathatóságát illetően. Csakhogy annak a jelentésnek nincsenek következményei.
A tét hatalmas, óriási pénzek forognak kockán. Csak a Helyreállítási Alapból potenciálisan mintegy 5800 milliárd forintra számíthat Magyarország, és akkor még nem beszéltünk a hétéves költségvetés ezermilliárdjairól.
Eddig úgy tűnt, hogy a kormány számára nagyon fontos, hogy ezek a pénzek maradéktalanul befolyjanak. Friss bejelentések és sajtóértesülések szerint azonban a kormány hajlandó lenne lemondani a Helyreállítási Terv nagyobb részéről (mintegy 2800 forintnyi, más források szerint 3400 milliárd forintnyi kedvezményes hitelről) – részben – annak érdekében, hogy így megspórolhassa az egyezkedést a Bizottsággal a jogállamiság és a korrupció hazai alakulásáról. Ha ez igaz, akkor a tiszta jogalkalmazás helyett ismét politikai kompromisszum születhet.
Akárhogyis, a kormány a pénzek lehívásának feltételéül szabott úgynevezett Helyreállítási Tervben sokmindent megígért. A dokumentumot korrupciós és jogállamisági szempontból a Transparency International Magyarország is megvizsgálta, és úgy találta: az nem alkalmas a korrupció mérséklésére. A Terv helyzetértékelése alapvetően téves, és ezért a célokhoz alkalmatlan eszközöket rendel. A dokumentum korrupcióval kapcsolatos része – az egészségügyi hálapénzzel kapcsolatos részeket leszámítva – lényegében mellébeszél, mert nem néz szembe a valós problémákkal.
A Terv az ügyészség vádemelési hajlandóságát informatikai kérdésnek, a bíróságok függetlenségét pedig versenyképeségi problémának tekinti, ami nyilvánvaló nonszensz. Közgazdászként is megdöbbentőnek gondolom, hogy a dokumentum a bírói függetlenséget csupán gazdasági ügynek állítja be, jelezve, hogy a függetlenség percepciójának a hiánya visszaveti a gazdasági növekedést és „elrettentheti a beruházásokat”. Ez persze akár igaz is lehetne – bár éppen a magyar esetben ez az összefüggés megkérdőjelezhető, hiszen a járványig a romló jogállamiság-teljesítmény magas növekedési rátával párosult. A Terv sokatmondóan hallgat arról, hogy a bírói függetlenség elsődlegesen a demokrácia és a jogállam egyik sarokköve.
Ugyanez a mellébeszélés jellemző a közbeszerzési rendszerről szóló passzusokra is: a Terv az egyajánlatos beszerzések arányának visszaszorítását a piacelemzéstől és az ajánlatkérői magatartás javításától várja, és hallgat arról, hogy a közbeszerzési rendszer torzulásai nagyobb részben a testre szabott, cinkelt eljárásokból és a jogorvoslati rendszer anomáliáiból fakadnak.
A magyar kormány Helyreállítási Terve egyáltalán nem néz szembe azzal, hogy a legnagyobb jogállami és korrupciós kockázat Magyarországon a közintézményeknek a foglyul ejtése és a hatalmi elit érdekeinek szolgálatába állítása, amiről a Terv – amúgy persze nem meglepő módon – egy szót sem szól.
Az uniós politikában a hatalmi érdekek és jogi mechanizmusok szinte kibogozhatatlanul fonódnak össze. Az uniós intézmények maguk is óhatatlanul az európai hatalmi tér szereplőiként működnek. A jogállamiság érvényre juttatásához nem elegendő a jogszabály léte, ahhoz politikai akarat is szükséges.
A poszt szerzője Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója