Az alapítványokról szóló törvény szerint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak úgy kell eljárniuk, mint a piaci magánbefektetőknek. Az állam így a piaci magánbefektetői elvet ráhúzza a közfeladatellátásra, ahol pedig – az Alaptörvény értelmében – ennek az elvnek semmi keresnivalója nem lenne.
Azt már régóta tudjuk, hogy korrupcióellenes szempontból súlyos bajok vannak az állam legújabb közpénzlopó találmányával, az úgynevezett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal. Emiatt már sokan és sok helyen felemelték a szavukat, a Transparency International Magyarország is az elsők között tiltakozott. Álláspontunk a kezdetektől egyértelmű volt, a közvagyon ezermilliárdjainak alapítványokba szervezését színtiszta lopásnak tartjuk. Ellenzéki képviselők az Alkotmánybíróságon támadták meg az állami vagyon átjátszására szolgáló alapítványokat létrehozó törvényt. A Transparency International Magyarország is csatlakozott a törvény megsemmisítését kérő beadványhoz, levelünkben a nemzeti vagyon kezelésére vonatkozó alkotmányos követelményekre hívtuk fel az Alkotmánybíróság figyelmét. Ebben az írásban a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályozás számos súlyos ellentmondása közül a nemzeti vagyon védelmére vonatkozó előírások semmibevételére összpontosítunk.
Akkor most elveszítette közpénzjellegét vagy sem?
Az állam a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályok kialakításakor különböző törvényi megoldásokat lapátolt össze. Az önkényes válogatás eredményeként az alapítványok örökidőkre kinevezett és teljhatalmú vezérkarok irányítása alatt fognak működni, a tevékenységüket nem lesz, aki ellenőrizze, és az állami vagyont nem lehet tőlük visszavenni.
A kormány igyekezett arra is gondot fordítani, hogy az Európai Bizottság se akadékoskodhasson. Bár Orbán Balázs nagyinterjúban próbálta megnyugtatni a kedélyeket, mondván „semmilyen magánalapítványba nem történik vagyonkiszervezés”, ha a brüsszelita bürokraták esetleg nem átallnának holmi tiltott állami finanszírozás miatt vizsgálódni. A kormány ezt két rövid mondatnak a törvény szövegébe illesztésével akarja megakadályozni. Az első mondat így hangzik: „Az alapítvány az állam által juttatott vagyont és annak hozamát közvetlenül vagy közvetett módon a közfeladatra, illetve közérdekű célra fordítja”. A második mondat pedig így: „Ennek során az alapítvány a piaci magánbefektető elvével összhangban gazdálkodási tevékenységet végezhet, ami nem veszélyeztetheti a közfeladat-ellátást”.
Amint tudjuk, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, és hát utóbbi igazán nem mondható el az államról, hiszen a hatalmon lévők éjt nappallá téve magánosítják a közvagyont. Ám hamar munka ritkán jó, a nagy igyekezetben izmos jogi mellényúlással párosult a közvagyon lenyúlása. A gondot a piaci magánbefektető elvének a törvénybe iktatása okozza.
A piaci magánbefektető elvét az Európai Bizottság dolgozta ki annak eldöntésére, hogy a tagországok kormányai által nyújtott állami támogatások összeegyeztethetőek-e az uniós joggal. Az elv értelmében az állam a befektetései során köteles úgy eljárni, amint rendes piaci körülmények között a hasonló jellemzőkel bíró gazdasági magánszereplők tennék. Vagyis, ha az állam megvásárolja mondjuk egy csőd közelébe kerülő vállalat részvényeit, akkor nem fizethet sem többet, sem kevesebbet, mint amennyit egy magáncég fizetne.
A szóban forgó hazai törvény abból a logikából indul ki, hogy ha az új alapítványok eleve is alkalmazzák a piaci magánbefektető elvét, akkor a Bizottság nem szólhat bele a pénzhasználatukba. Csakhogy ennek a követelménynek az előírásával az állam – minden valószínűség szerint szándékolatlanul – akként döntött, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok az állam részét képezik. A piaci magánbefektető elve ugyanis az állami szervezetek gazdálkodásával szemben támaszt követelményeket, vagyis az elv alkalmazására kötelezett szervezet csakis állami szervezet lehet. Azáltal, hogy a piaci magánbefektető elvéhez köti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány gazdálkodását, a törvény tulajdonképpen maga is közvagyonnak tekinti ezeknek az alapítványoknak a tulajdonát.
Nem is veszítette el a közpénzjellegét, akkor tehát nincs semmi baj?
Az ellentmondás tehát adott; az állam vagyonának alapítványokra bízásából fakadó problémák ettől nemhogy nem oldódtak meg, hanem egyenesen súlyosbodtak. A nemzeti vagyonra és az azzal való gazdálkodásra ugyanis szigorú alkotmányos előírások vonatkoznak. Az Alaptörvény értelmében a nemzeti vagyon kezelésének célja a közérdek szolgálata. A nemzeti vagyon védelmére külön törvény is született, amely kimondja, hogy a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladatok ellátásának biztosítása. A közvagyon tehát a közérdeket és a közfeladatok ellátását kell szolgálja, akkor is, ha alapítványok tulajdonába került, minden más megoldás ellentétes az Alaptörvénnyel.
Az alkotmányos jelentőségű ellentmondás abban rejlik, hogy a közfeladatellátásról egyértelműen kijelenthető, hogy az nem piaci tevékenység. A törvény értelmében azonban a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak úgy kell eljárniuk, mint a piaci magánbefektetőknek. Az állam tehát a piaci magánbefektetői elvet, vagyis a piacra belépő és befektetőként viselkedő állam befektetői magatartásával szemben támasztott elvárásokat ráhúzza a közfeladatellátásra, ahol pedig ennek az elvnek semmi keresnivalója.
Józan ész helyett káosz
A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok gazdálkodására vonatkozó szabályozás kaotikus: az alapítványok állami vagyont kezelnek és közfeladatokat látnak el, eközben úgy kell viselkedniük, mint a piacon tevékenykedő magánbefektetőknek. Az Alaptörvény nemcsak a nemzeti vagyonra nézve határoz meg kötelezettségeket, de azt is előírja, hogy a jogszabályokról azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.
Bár erős a mezőny, mégis azt feltételezzük, hogy a józan ész követelménye az Alaptörvénynek az a rendelkezése, amit a kormány és parlamenti többsége az elmúlt évtizedben a legtöbbször vett semmibe. Ezért bizonyossággal állíthatjuk azt, hogy a közvagyon körébe eső törvények, sőt, úgy általában a törvények sorában nem a szóban forgó szabályozás az első, ami nem állja ki a józan ész próbáját.
Annál fontosabb lenne, hogy az Alkotmánybíróság végre felnőjön a feladatához és alkotmányos rendeltetésének eleget téve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat szentesítő törvény megsemmisítésével gondoskodjék a nemzeti vagyon védelméről.
A szerző a Transparency International Magyarország jogi igazgatója