Új irányból támadja az igazságszolgáltatási szervezetrendszer függetlenségét a kormány által előterjesztett igazságügyi salátatörvény-javaslat. A javaslat érdemi korlátok nélkül biztosít hozzáférést a kormányzat számára az ügyészség, a bíróságok és rajtuk keresztül más független hatóságok döntéseihez, teljes egészében az igazságügyi miniszter érdeklődésére bízva, hogy mely eljárások milyen döntéseibe kíván betekintést nyerni. A Transparency International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság salátakritikája.
A baj csak az, hogy ezeket az iratokat olyan szervek állítják elő, amelyeknek a kormánytól független működését jogállamban biztosítani kell és a javasolt rendelkezések erről megfeledkezni látszanak. Az érintett felek érdekeit pedig nagyjából egy fügefalevél hatásosságával védi a javaslat által előírt anonimizálási kötelezettség, hiszen a kormányzat által “vizsgált” ügyészségi és bírósági döntések a felek megnevezésén kívül is tele lehetnek szenzitív információkkal és olyan adatokkal is, amelyeket törvény más szereplőkkel szemben szigorú titoktartási kötelezettséggel véd. Ráadásul az érintettek nevének eltávolítása ellenére számos ügyet és ezáltal a titokban tartandó személyneveket is azonosítani lehet. Gondoljunk például a Völner–Schadl-ügyre. Vajon mennyire lenne nehéz kitalálnia a kormánynak, hogy erről az esetről van szó, ha nevek említése nélkül ugyan, de az igazságügyi miniszter helyettesére, valamint a bírósági végrehajtók vezetőjére utaló ügyészségi iratot kap kézhez?
A javaslat elfogadása esetén a kormány akadálytalanul fordulhat rá a tőle papíron független igazságszolgáltatási szervezetrendszer működése feletti tartalmi kontrollra: ha az ügyészségi vagy bírósági gyakorlat ellentart a kormányzó többség politikai akaratának, akár folyamatban lévő eljárásokra is kiható jogszabálymódosítással fordíthatják “megfelelő irányba” a döntést.
A javaslat legmeghökkentőbb eleme mégis az, amely – vélhetően a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatára – a bírói függetlenség követelményével nyíltan szembefordulva versenyhatósági eljárásokban kifejezetten arra kötelezné a bírákat, hogy biztosítsák a “versenyjog hatékony érvényesülését.” Mivel ez épp egybeesik az eljárás egyik érintett fele, a GVH peres érdekeivel, a javaslat elfogadása esetén a bírák sutba vághatják a pártatlanságukat.
A Transparency International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság közös blogposztban tekinti át az igazságügyi salátával kapcsolatos jogállamisági aggályokat.
Nagyon oda fog figyelni a döntésekre
A tavaly nyáron hivatalba lépett új igazságügyi miniszter, Tuzson Bence már jelölti meghallgatásán arról beszélt, hogy az igazságügyi tárca nagyon oda fog figyelni, hogy milyen döntések születnek a bíróságokon, előrevetítve ezzel a bírói függetlenség korlátozásának új irányát: a bírói döntések feletti tartalmi kontrollt. A most beterjesztett igazságügyi salátatörvény bíróságokat érintő rendelkezései már ennek a gyakorlati megvalósításáról szólnak. A javaslat szerint az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke az igazságügyi miniszter megkeresésére “jogalkotás előkészítése, továbbá a jogszabályok hatályosulásának vizsgálata céljából” személyazonosításra alkalmatlanná tett formában köteles rendelkezésre bocsátani a miniszter által bekért végleges bírósági határozatokat és a bíróságok által felülvizsgált más hatósági határozatokat.
A javaslat lényegében szabad kezet ad az igazságügyi miniszternek, hogy bírósági döntéseket kérjen be kivizsgálásra. Ennek egyetlen feltétele, hogy a bíróság döntése végleges legyen. Nem szempont ugyanakkor, hogy maga az eljárás lezáruljon, hiszen egy összetett eljárásban az ügyet jogerősen lezáró érdemi döntés meghozataláig rengeteg fontos részletkérdésben születik végleges határozat. Egy büntetőügyben például az előzetes letartóztatás megszüntetéséről, gazdasági perben ideiglenes intézkedésről, családjogi perben gyermekelhelyezésről dönthet a bíróság véglegesen, már az ügy lezárását megelőzően is.
A kormány így folyamatban lévő eljárások iratait is bekérheti vizsgálatra, kellően gyors jogalkotással pedig egyedi ügyben elérheti egy korábbi bírói döntés átfordítását, akár olyan perben is, ahol a döntéssel érintett egyik fél a végrehajtó hatalomhoz vagy a kormányzó többséghez köthető. A veszélyhelyzetben kapott felhatalmazás birtokában még a parlamentre sincs szükség az akár azonnali beavatkozáshoz, vagyis a kormány hatalmi ágakon átívelő mozgásteret kap az igazságszolgáltatás működése feletti kontrollra.
Tuzson szeme mindent lát
A megoldás több szempontból is aggályos. A bírói függetlenség szempontjából önmagában problémás, hogy a kormány lényegében korlátlanul hozzáférhet a folyamatban lévő bírói eljárások irataihoz és megtudhatja belőle, hogy egy ügyet, ügytípust vagy ügycsoportot melyik bíróságon melyik bíró hogyan tárgyal. Mivel a javaslat jelenlegi megfogalmazása semmilyen érdemi korlátot nem állít az igazságügyi miniszter érdeklődésének, az iratok bekérésére tetszőleges gyakorisággal és időbeli korlát nélkül biztosít lehetőséget, Tuzson Bence önkényesen végezhet szűrést a bírák napi munkájában.
Az igazságügyi miniszter kezébe adott eszköz sokféle módon alkalmazható arra, hogy nyomás alá helyezze a bírákat. Egy politikailag érzékeny ügyben önmagában az a nyomásgyakorlás eszköze lehet, ha az igazságügyi tárca váratlanul bekéri az eljáró bíró által hozott döntéseket. Kellően szűk “tárgykörű” megkereséssel egy-egy iratbekérés egy adott ügytípust tárgyaló bírák “profilozására” is használható. Kellően gyakori azonos “tárgykörű” megkeresésekkel pedig nyomon lehet követni akár egy konkrét eljárás alakulását is. Mindez egyértelműen a bírói működés függetlensége ellen hat, még akkor is, ha a jogszabályok módosításával nem avatkozik be a kormány az eljárásokba.
A nevetek nem kell, csak minden más
Az eljárásokban érintett felek számára rendkívüli kitettséget jelent a lehetőség, hogy a kormány tetszése szerint turkálhat a bírósági eljárás döntései között. A bírósági ügyek az emberi és gazdasági élet milliónyi vetületét képezik le: családjogi jogvitákban a felek legszemélyesebb körülményei, házasságuk részletei, egészségügyi problémáik és más magántitok védelmi körébe eső információk; vagyonjogi vitákban a felek anyagi helyzetére, gazdasági döntéseire vonatkozó részletes adatok; vállalatok közötti jogvitákban üzleti, bank- és értékpapírtitkok is előkerülhetnek egy-egy döntés indokolásának hátterében, és ez csak a lehetséges szenzitív információk töredéke, amelyeknek semmi keresnivalójuk ömlesztett formában egy minisztérium asztalán.
Miközben a peres eljárásokban a felek igazukat keresve arra kényszerülnek, hogy a legféltettebb információikat is megosszák az ügyükben ítélő bíróval, semmi nem indokolja, hogy ezek az információk az igazságszolgáltatás falain kívülre is eljussanak. Egy-egy kiemelt, országos érdeklődést keltő ügy esetében pedig a tényállás alapján –anonimizálástól függetlenül is –azonosíthatóak az eljárás résztvevői, és ugyanez a helyzet a kisközösségek helyben mindenki számára ismert ügyeiben. A felek és az eljárás más résztvevői –például a tanúk, akiknek a vallomása megalapozhat egy-egy döntést –így súlyos árat fizethetnek, hiszen az eljárás “monitorozása” szükségképpen együtt jár életük perbe vitt szegletének teljes kiadásával.
Mindez semmilyen módon nem áll arányban a kijelölt jogalkotói céllal: a jogalkotás előkészítésével és a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatával. Ezekre ugyanis már korábban volt olyan megoldás a jogszabályban, amely az érintettek adatainak védelme mellett biztosította, hogy az igazságügyi miniszter hozzáférjen a jogalkotáshoz szükséges adatokhoz.
Az öncélú információgyűjtés lehetősége
Mivel az iratok bekérésének semmilyen korlátja nincs, a kormány teljesen öncélúan is használhatja azt, például arra, hogy akadályozza a nyomozást egy-egy kiemelt büntetőügyben. A javaslat elfogadása esetén a miniszter a jövőben akár azt is megteheti, hogy rendszeres időközönként bekéri a titkos felderítési módszerek alkalmazását engedélyező jogerős bírói döntéseket. Kiemelt ügyeket érintő döntések esetén anonim módon is kiderülhet, hogy milyen ügyekben rendelt el titkos lehallgatást a bíróság. A Schadl–Völner-ügyhöz hasonló politikai érintettségű korrupciós ügyben egy ilyen megkereséssel az érintett nevének anonimizálása mellett is kiszűrhető, ha valamelyik kormányzati politikussal szemben a bíróság engedélyéhez kötött titkos felderítési eszköz alkalmazásátt rendelte el, és az is kiderülhet, hogy milyen bizonyítékok alapján.
Az ügyészség is megküldi, persze
A törvényjavaslat értelmében az igazságügyi kormányzat az ügyészségek irataihoz is hozzáférhet, a legfőbb ügyésznek megküldött kérelem útján.
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen a még igazságügyi miniszter Varga Judit azt állítja, hogy Rogán Antal személyesen vagy a segítői útján belenézhetett a Völner–Schadl-ügy néven elhíresült, vádemelést eredményező korrupciós botrány nyomozási irataiba. Ha ez valóban megtörtént, akkor súlyos bűncselekmény valósult meg.
Az elfogadásra váró igazságügyi salátatörvény most törvényes lehetőséget biztosítana a kormánynak akár a legbizalmasabb ügyészségi iratok megismerésére is. A javaslat értelmében a jogerős döntéseket kapná meg a kormány, ami az ügyészségek esetében nem értelmezhető megnyugtatóan. Példának okáért az ügyészség büntetőeljárást megszüntető döntéseket jogerősnek tekinti, amint az ilyen határozatokkal szemben előterjeszthető panaszokat elutasította. Az ügyészség határozata ilyenkor valóban véglegessé válik, hiszen újabb panaszt már nem lehet benyújtani, jogerős azonban nem lesz, mert az adott bűncselekmény elévülésének bekövetkeztéig az ügyészség a korábban lezárt eljárást újraindíthatja. Vagyis a kormány az ügyészség végleges határozatait tanulmányozva a gyakorlatában még el nem évült és ezért a jövőben bármikor újból eljárás alá vonható bűncselekmények aktáit is megismerhet. A kormánynak normális körülmények között ilyen dossziék körül semmi keresnivalója nem lenne.
A törvényjavaslat indokolása szerint erre azért van szükség, mert az így hozzáférhető iratokban rejlő szakmai tapasztalat nagyban segíti majd az igazságügyi minisztériumot abban, hogy a jövőben minden eddiginél jobb minőségű és időtálló jogszabályokat alkosson. Próbáljuk egyetlen percre félretenni a kétségeinket, miszerint a jogállam szétzüllesztésének házi bajnokságában bőséggel dobogós Igazságügyi Minisztérium a NER 14. évében vajon tényleg éles váltással áttérne-e a minőségi jogalkotásra. Ha ez sikerült, akkor is okkal kérdezhetnénk, hogy a jogalkotáshoz valóban nélkülözhetetlen gyakorlati tapasztalatokat vajon kizárólag az ítéletek és más határozatok tételes megismerése útján lehet-e megszerezni. Amint az is kérdéses, hogy ha tényleg ez a gyakorlati tapasztalatszerzés egyedül üdvös módja, akkor eddig miért nem így jártak el. Mostanáig ugyanis az volt a divat, hogy a szabályozásért felelős minisztériumok az adott szakkérdést érintően kikérték a területen jártas szakmai szervezetek, elsőrendűen pedig a bíróságok, az ügyészség és más államhatalmi társszervek véleményét.
Kényelmesebb úgy gondolni, hogy a kormány a szakmai színvonalemelésre valóban régóta rászoruló kodifikációs munka megerősítése végett látja szükségét annak, hogy az igazságügyi tárca hozzáférjen a bíróság és az ügyészség döntéseihez. Ha így teszünk, akkor nem kell félnünk, hiszen a törvényjavaslat értelmében gondoskodni kell a megküldésre váró döntésekben található személyes adatok eltávolításáról. És hát mi rossz lehet abban, ha a kormány anonim iratokat tanulmányoz.
Bár ez önmagában is eléggé nyugtalanító, sokkal aggasztóbb ugyanakkor az a rövid félmondat, amit a törvényjavaslat az ügyészségre vonatkozó szabályozásban helyezne el. Eszerint ugyanis az igazságügyi tárca a különféle határozatokon és döntéseken túl „más ügyészségi döntést tartalmazó ügyiratokat” is megkaphat, ha ezt kéri. Ráadásul az ügyészség csak a kormány által bekért határozatokat anonimizálja, vagyis a „más ügyészségi döntést tartalmazó ügyiratokban” akár a személynevek is bent maradhatnak.
Ennél is nagyobb probléma, hogy nem tudni, mi minden tartozik a „más ügyészségi döntést tartalmazó ügyiratok” körébe. Erről sem a törvényjavaslat, sem annak indokolása nem szól. A szakzsargonban házi iratoknak nevezett dokumentumok, amelyek között mások mellett az ügyészség által a nyomozó hatóságnak adott utasítások találhatóak, simán beleférnek a „más ügyészségi döntést tartalmazó ügyiratok” kategóriájába.
A törvényjavaslat annak tisztázásával is adós marad, hogy az ilyen „más ügyészségi döntést tartalmazó ügyiratokat” mivégre kellene megismernie a kormánynak, és az így szerzett tudás vajon miként járulna hozzá a jelenleginél jobb minőségű kodifikációs munkához. Az mindenesetre biztos, hogy az ügyészség nem fog tudni kitérni a kormányzati kérések elől, a vádhatóság ugyanis kizárólag a munkateher, és nem az igényelt adatok érzékenysége miatt emelhet majd kifogást.
A független hatóságok sem maradnak ki
Ráadásul a kormány nem kizárólag a bíróság és az ügyészség döntéseit, hanem mindazokat az egyéb határozatokat is megkaphatná, amelyeket az adott ügyben a bíróság, illetve az ügyészség elbírált. Vagyis például a bíróság által közigazgatási ügyszakban vizsgált hatósági döntéseket, valamint az ügyészség által felülbírált nyomozó hatósági határozatokat is megismerhetné a kormány, valamint a tőle papírforma szerint független intézmények, a médiahatóság vagy a versenyhivatal, netán a közbeszerzési hatóság döntéseihez is hozzájut.
A végén tehát a kormány olyan iratokat is beszerezhet, amelyekhez nemcsak hogy a világon semmi köze, de amelyekre a jogszabály célja szerint szüksége sem lehet, viszont a szabályozás parttalan lehetőséget ad a kormány számára az információgyűjtésre, az eljárások befolyásolására és a kormánytól független intézmények –az ügyészség, a bíróságok, és más független hatóságok –döntéseinek szoros felügyeletére és szükség esetén mikromenedzselésére jogalkotási úton.
A GVH által képviselt érdekek mindenek felett
A törvényjavaslat teljesen újszerű megoldással élve nyíltan szembemegy a bírói függetlenség és pártatlanság követelményével is, amikor a versenyhatósági eljárást módosító rendelkezések között előírja a versenyjogi ügyekben eljáró bírák számára, hogy biztosítsák a versenyjog hatékony érvényesülését. Az indokolás szerint erre az “egyéni jogvédelem és közérdekérvényesítés hatékonysága egyensúlyának megteremtéséhez” van szükség. Nehéz ugyanakkor nem észrevenni, hogy az új egyensúly, amelynek megteremtését a rendelkezés célozza, egyértelműen a versenytanácsnak kedvez. A törvény így kifejezetten arra kötelezi a bírákat, hogy a GVH peres érdekeit tartsák szem előtt, szükségképpen saját pártatlanságuk kárára.
Kínos egybeesés, hogy a versenytanács elnökhelyettese épp az igazságügyi saláta előterjesztését megelőző hónapokban érvelt hosszan egy tanulmányban arról, hogy a versenyjogi ügyeket is magában foglaló “közigazgatási bíráskodás alaptörvényi természetéből fakad, hogy a végrehajtó hatalom közérdekérvényesítési képességét (mint a végrehajtó hatalmi ág jellemzőjét) a felülvizsgálatot végző bíróságoknak tiszteletben kell tartaniuk”.
Már a NER kezdeti szakaszában tapasztaltunk ehhez hasonló törekvést. 2011-ben, a hivatalosan az eljárások gyorsítását célzó büntetőeljárási módosítás azt várta volna a nyomozási bírótól, hogy, szintén sutba dobva a pártatlanságot és a felek között érvényesítendő fegyveregyenlőséget, legyen különösen figyelemmel „a nyomozó hatóság és az ügyész speciális, kizárólag a nyomozás során érvényesíthető nyomozástaktikai szempontjaira”. Magyarul ezeket a nem vitatottan fontos bűnüldözési szempontokat helyezze a védelem alkotmányosan nem kevésbé védett érdekeket érvényre juttatni hivatott szempontjai elé. Akkor az Alkotmánybíróság, a 166/2011 (XII.20.) AB határozatában, alkotmányellenesség miatt megsemmisítette ezt a rendelkezést. Kérdés, hogy a mai Alkotmánybíróság képes vagy hajlandó lenne-e ugyanerre, feltéve persze, hogy egyáltalán lesz, aki kezdeményezze az igazságügyi saláta alkotmánybírósági felülvizsgálatát.
A versenyjogi ügyekben eszközölt átfogó “jogalkotói beavatkozás” tökéletes példa arra, hogy az új igazságügyi miniszter jogalkotási úton hogyan tudja majd kontroll alá fogni akár a versenyjogi ügyekben ítélkező Kúria döntéseit is.