A kormány június 25-én benyújtotta a parlamentnek a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslatot. Kivételesen nem ugrották át a szakmai egyeztetést sem. Májusban a kormany.hu oldalon elérhető volt a törvényjavaslat előzetes változata, amelyet a Transparency International Magyarország véleményezett is. Az első tervezetet visszafogottan még csak erőtlen próbálkozásnak neveztük. A parlamentnek benyújtott törvényjavaslatról azonban egyértelműen látszik, hogy a kormány szándékosan rossz törvényt alkot. Rossz, mert az új törvény segítségével egyáltalán nem lesz könnyebb bejelenteni a korrupciós ügyeket. Rossz, mert nem csökken majd emiatt a korrupció az országban. Egyetlen egy dologra jó: a kormánypárti politikusok elmondhatják a választóiknak, hogy harcolnak a korrupció ellen.
Miért állítja ezt a Transparency International Magyarország?
Magyarországon durva a korrupciós helyzet, ezzel a polgárok is nap mint nap szembesülnek. Hálapénzt kell fizetni az orvosoknak, megy a csúszópénz, hogy a nagyáruház feltegye a polcaira a kistermelő termékeit, a kereskedők meg nem adnak számlát. És persze nemcsak a mindennapi életet fertőzi meg a korrupció. A politikusok vagyonbevallása évek óta több felvonásos tragikomédiaként húzódik, azt azonban soha nem tudjuk meg, hogy miből és mennyire gazdagodnak. Közbeszerzésen a legtöbbször eleve is kár indulni politikai háttér nélkül, itt a korrupció évente sok százmilliárd forintot érinthet. A pártok összefonódtak az üzleti szektorral, kéz kezet mos alapon az illegális pártfinanszírozás jutalma az, hogy a hatalomra jutott pártok a közpénzeket korrupt módon a támogatóiknak juttatják. Azonban a hazai korrupciós helyzetben nem ez a legveszélyesebb, hiszen politikai korrupciót bármely más országban is találni. Magyarország abban egyedi, hogy nincs, aki érdemben vizsgálja az ilyen ügyeket. A kormány ugyanis iránta elkötelezett személyek kinevezésével a befolyása alá vonta azokat a szervezeteket, akik tényleg függetlenül vizsgálódhattak volna. Szemléletes példa erre a közpénzek költésének legfőbb őreként eljáró Állami Számvevőszék, amelynek elnökévé korábbi kormánypárti képviselőt neveztek ki. A szintén elkötelezett médiahatóság meg őrködik azon, hogy a kormánynak kellemetlen információk ne jelenjenek meg túl sűrűn. Ilyen hatósági környezetben már azt is meg lehet csinálni, hogy a trafik mutyi ügyében nem az esetleg korrupcióval vádolható politikusokat vonják felelősségre, hanem az ellen nyomoznak, aki hangfelvételt készített a mutyiról egyeztető politikusokról! De ne legyünk egyoldalúak: 2009-ben azért mondott le az akkori médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjáról Majtényi László, mert a Danubius és a Sláger rádiók frekvenciapályázatára „pártpolitikai alkuk gyanúja vetült.” Vagyis a pártok megbundázták az országos terjesztésű frekvenciák kiosztását, így jött létre a Class FM és a Neo FM annak idején. Úgy néz ki, hogy Magyarországon pártoktól és kormányoktól függetlenül terebélyesedik az állami intézményeket is meghatározó korrupció.
Mi kellene a sikerhez?
Új megoldások. A törvényjavaslat ehelyett azt mondja, hogy a polgár, ha be akarja jelenteni a korrupciót, menjen bátran a már meglévő hatóságok valamelyikéhez, az majd a most is a rendelkezésére álló eszközökkel eljár, intézkedik. Segítünk a megértésben. A polgár forduljon bizalommal azokhoz a hatóságokhoz – rendőrség, ügyészség, adóhivatal, stb. – amelyek most sem mennek ki a kórházakba hálapénz razziát tartani, meg vagyonosodási vizsgálatot sem tartanak orvosoknál, politikusoknál. És majd ezek a hatóságok, a jelenlegi gyakorlatukkal, pusztán azért, mert újabb törvény utasítja őket cselekvésre, megtáltosodnak. Az az igazi gyönyörűség, hogy ha a trafik mutyiról készült hangfelvételt a törvényjavaslat szerinti közérdekű bejelentésként kezelnék, akkor sem történne semmi másként. Ugyanúgy nem lenne garancia arra, hogy tényleg a gyanúsnak tűnő politikusok ellen induljon nyomozás és ne a közjó érdekében megszólaló bejelentő ellen.
Mi van a törvényjavaslatban? És mi maradt ki?
Itt van mindjárt egy örökzöld, az oknyomozó újságírás, vagyis amikor egy tényfeltáró újságcikk mutat rá a korrupcióra. Maradva a trafik mutyinál: újságírók sorra-másra szállítják a híreket a politikai hátszéllel rendelkező nyertesek tucatjairól. Ezt csak a korrupció elleni fellépni hivatott hatóságok tudják nem észrevenni. Ma ugyanis képtelenség azt elérni, hogy egy újságcikk alapján nyomozás induljon az abban feltárt korrupció miatt. Mert az újságcikk tartalma úgymond nem hivatali működése körében jutott az illetékes tudomására. A korrupció elleni törvénytől minimum az elvárható, hogy ezt a rossz, nemtörődöm hatósági hozzáállást megváltoztassa. Mondjuk írja elő, hogy a korrupció elleni szervezeteknek kötelességük kivizsgálni a sajtóban feltűnő híreket is. A törvényjavaslat persze nem tesz így. Még jó, hogy „eljárásra jogosult szerveknek” nevezi a hatóságokat. Ellenkező esetben bárki naivan azt hihetné, hogy az állami szerveknek nem joguk, de kötelességük fellépni a korrupció ellen. Vajon a kormány komolyan gondolja, hogy ha a nemtörődömségnek erre a magasiskolájára rázúdítja a polgárok közérdekű bejelentéseit, akkor majd megszűnik a korrupció?
A másik kedvencünk a közérdekű bejelentők védelme. A törvényjavaslat erről önálló rendelkezésben emlékezik meg. Ez remek, hiszen az államnak kötelessége megvédeni polgárait és miért pont azokat hagyná magára, akik becsülettel kiállnak a korrupció ellen. Megtudjuk, hogy a közérdekű bejelentővel szemben nem lehet hátrányos intézkedést alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy nem lehet megtorolni azt, hogy a közérdekű bejelentő feldobta a korrupciót. A törvényjavaslat egyenesen „veszélyeztetett közérdekű bejelentőnek” nevezi azt, akinek számítani kell az általa feldobottak bosszújára. A védelemről azonban szinte semmit sem tudunk meg. A veszélyeztetett közérdekű bejelentő „bejelentővédelmi támogatásra” jogosult, amit jogszabály állapít meg. Ez a jogszabály azonban még hiányzik és a törvényjavaslat elfelejti kötelezni a kormányt vagy valamelyik minisztert arra, hogy alkossa meg a hiányzó szabályt.
Egyébként még ingyenes jogi segítséget is kap a pórul járt közérdekű bejelentő. Csak azt nem tudjuk meg, hogy mi történik akkor, ha valaki feljelenti a korrupt főnökét, aztán jól kirúgják emiatt. Érje be az erkölcsi győzelemmel, hogy a kirúgás jogtalan volt? Netán rohangáljon saját költségén a bíróságra, hogy elégtételt vegyen? Bizonyítsa ő, hogy azért rúgták ki, mert közérdekű bejelentést tett? Mindez azért lényeges, mert hatékony védelem nélkül kár is arra bátorítani a polgárokat, hogy jelentsék, ha visszaélést, korrupciót észlelnek. Nemhogy pénzjutalommal nem lehet őket kecsegtetni, de ténylegesen a bőrüket, családjukat, egzisztenciájukat viszik a vásárra.
Arra jutottunk tehát, hogy ez a törvényjavaslat nem vezet be olyan hatékony eljárási megoldásokat, amelyek a korrupció eredményes felderítését ígérnék. De nem is kell aggódni, hogy túl sok közérdekű bejelentés érkezne, hiszen valódi védelem híján majd bolond lesz a polgár feljelenteni a korrupt politikusokat és hivatalnokokat. Egyedül Szabó Máté ombudsmant sajnáljuk. Ő lesz a végső panaszfórum, hozzá lehet majd fordulni, ha az „eljárásra jogosult szerv” a közérdekű bejelentést nem vizsgálja ki. Ha a törvényjavaslat így marad, kénytelen lesz az ombudsman pár tucat panaszkezelő munkatársat felvenni a meglévők mellé, mert nekik bizony lesz mit vizsgálniuk.