Aki követte az Európai Tanács 2020. július 17-21-i rendkívüli ülésével kapcsolatos híreket, az nehezen igazodik ki azon, hogy végül is miben állapodtak meg az uniós állam- és kormányfők, valamint hogy bekerültek-e a jogállamisági feltételek az uniós költségvetésbe. Az alábbi posztban segítünk eligazodni az egymásnak ellentmondó értelmezések...
Bár nagy hírverést nem csaptak körülötte, megjelent a kormány honlapján a 2020-2022-es Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia. Az új stratégia egyes elemei, például a szervezeti integritás növelésére vonatkozó ajánlások üdvözlendőek, ugyanakkor az anyagot áthatja egyfajta bürokratikus-technológiai optimizmus, míg a valós kockázatok egy részéről mintha nem venne tudomást. Az alábbiakban megkíséreljük összefoglalni az...
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2019 őszén megválasztott új vezetése célul tűzte ki a hálapénzrendszer felszámolását, amelyet egy átfogó orvosi bérrendezéshez kötnének. A héten megjelent videónkban ennek megvalósíthatóságáról, feltételeiről, orvosi életpályákról, a szakmapolitikát jellemző férfi-nő arányokról és a fiatal orvosgeneráció előtt álló perspektívákról beszélgettünk Dr. Lénárd Ritával, a Magyar Orvosi...
Vajon mit szólna Hofi, ha szembesülne azzal, hogy – egy friss Eurobarometer felmérés szerint – az Európai Unióban a magyarok a leginkább toleránsak a korrupcióval szemben? A korrupció az, amiből kihagynak – mondta egyszer összekacsintós-cinikusan a Kádár-korszak nagy nevettetője. Vagyis, ha haszonélvezői vagyunk, akkor nincs vele gond, ha viszont kimaradunk...
Az államkincstárnak 40 napja lett volna arra, hogy bejelentse a felszámolónak, hogy több mint egymilliárd forintot követel vissza a súlyos korrupciós bűncselekményekkel vádolt Simonka György fizetésképtelenné vált cégétől. A kincstár valamiért kicsúszott a határidőből, ezért a pénzét csak akkor kaphatja vissza, ha az összes többi, határidőben bejelentett pénzkövetelést kifizették. Feltéve...
2017-ben még másodikok voltunk, az Eurobarometer legújabb felmérése szerint viszont mostanra a magyarok a leginkább hajlandóak elfogadni a korrupciót az Európai Unió polgárai közül. A friss európai felmérés a Transparency International Magyarország egyidőben bemutatott jelentésével hasonló eredményekre jutott, ezért az alábbiakban összevetjük a két kutatás legfontosabb...
„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek” – Orbán Viktornak ez az önleleplező, pávatáncra utaló mondása talán aktuálisabb, mint valaha. A szavak és a tettek a koronavírus okozta válságban sincsenek összhangban: az előbbiek a válságkezelésről, az utóbbiak viszont nem kis részben a korrupcióról is...
A kijárási korlátozás idején a megszokottnál sokkal több időnk van hasznos dolgokkal foglalkozni a négy fal között: tanulhatunk nyelvet, új recepteket próbálhatunk ki, vagy végre elolvashatjuk a megvásárolt, de soha el nem kezdett könyveket. Ennek ellenére sokan leragadunk valamelyik streaming szolgáltató könnyen fogyasztható sorozatainál, és akár egyhuzamban megnézünk egy teljes...
Azt már számtalan alkalommal megírtuk, hogy a korrupció Magyarországon súlyos probléma, és pénzben kifejezve is hatalmas veszteséget eredményez. Ha már megakadályozni nem tudjuk a közvagyon lenyúlását, legalább igyekszünk leltározni a korrupciós botrányokat, hogy a visszaélések ne maradjanak észrevétlenek. Most is fel kell emeljük a szavunkat, hiszen az állam éppen a...
VI. Fülöp spanyol király a közelmúltban bejelentette: lemond atyai örökségéről, mivel kiderült, hogy I. János Károly uralkodóként gyanús offshore jövedelmekben részesült. A volt uralkodó ezentúl szintén nem számíthat a királyi ház költségvetése által számára megállapított éves életjáradékra, amely forintban kifejezve évi több mint 60 millió forintba került a spanyol adófizetőknek....