A július végi uborkaszezonban jelent meg a Magyar Nemzeti Bank idei versenyképességi jelentése, amely meglepő őszinteséggel veszi sorra több szektor, köztük az oktatás és az egészségügy problémáit. A jelentés többek között Magyarország nemzetközi versenyképességi rangsorokban elfoglalt helyét is részletesen elemzi, azonban kevés szót ejt az általa szubjektívnak tartott mutatókról, így...
Vajon mit szólna Hofi, ha szembesülne azzal, hogy – egy friss Eurobarometer felmérés szerint – az Európai Unióban a magyarok a leginkább toleránsak a korrupcióval szemben? A korrupció az, amiből kihagynak – mondta egyszer összekacsintós-cinikusan a Kádár-korszak nagy nevettetője. Vagyis, ha haszonélvezői vagyunk, akkor nincs vele gond, ha viszont kimaradunk...
„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek” – Orbán Viktornak ez az önleleplező, pávatáncra utaló mondása talán aktuálisabb, mint valaha. A szavak és a tettek a koronavírus okozta válságban sincsenek összhangban: az előbbiek a válságkezelésről, az utóbbiak viszont nem kis részben a korrupcióról is...
A kijárási korlátozás idején a megszokottnál sokkal több időnk van hasznos dolgokkal foglalkozni a négy fal között: tanulhatunk nyelvet, új recepteket próbálhatunk ki, vagy végre elolvashatjuk a megvásárolt, de soha el nem kezdett könyveket. Ennek ellenére sokan leragadunk valamelyik streaming szolgáltató könnyen fogyasztható sorozatainál, és akár egyhuzamban megnézünk egy teljes...
Pedig a friss országjelentés jócskán megfogalmaz kritikát is, például ami a korrupciót és a közbeszerzéseket illeti. Habár a makrogazdasági mutatók alakulása rövidtávon valóban reménykeltő, az ország versenyképességének hosszútávú javulását több tényező is hátráltatja. Például a magas szintű korrupció elleni fellépés hiánya, a közbeszerzési piacon tapasztalható korlátozott verseny, valamint az utóbbi...
Az Európai Parlament pontokba szedte állásfoglalását a bérszakadékról, valamint kifejtette, hogy a nők hátrányos megkülönböztetése milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járnak az EU számára. Az alábbi blogposztban az EP vonatkozó állásfoglalásának főbb megállapításait ismertetjük, illetve bemutatunk olyan magyarországi és nemzetközi jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulhatnak a nemek közötti bérszakadék...
Ma már nemcsak köztudomású a Microsoft magyarországi leányvállalatának korrupciós botránya, hanem büntetőeljárás is indult az államhatalmi szervezeteket érintő visszaélések ügyében. Ilyesmire egyre ritkábban kerül sor, ezért érdemes végignézni a Microsoft-ügy történéseit, hátha ezek ismeretében következtetni lehet az eljárás várható...
A “Dedikálj egy bankjegyet” adománygyűjtő akciónk keretében a Parlamentbe is elmentünk. Több képviselő lelkesen adakozott, de volt, aki hezitált. Rogán Antal aláírt bankjegyére még várnunk kell… A videóban elmondja, miért! #dedikalj Rendezvényeinken személyesen, honlapunkon virtuálisan te is dedikálhatsz nekünk – bátran, a korrupció ellen....
Több száz fesztiválozó, a Transparency International és az Appril Project tart táncos flashmobot a Sziget Világzenei Nagyszínpadán pénteken 16:30-kor. A tánccal azt mutatjuk meg, hogy egy mutyi nélküli Magyarországon akarunk élni....